Merkely Béla: Talán május vége, június elején lesz értelme a lazításoknak, hacsak közben nem tör ki a negyedik hullám

Merkely Béla szerint akár nyolcezer új fertőzött is lehet naponta, és viszonylag hosszabb ideig maradhat ez a magas szám. Erről a Magyar Nemzet szombat reggel megjelent számában beszélt a Semmelweis Egyetem rektora. Azóta kiderült, hogy nincs is olyan messze a nyolcezres szám, péntekről szombatra 7269 új fertőzöttet regisztráltak.

Ha következő hetekben legalább annyi embert be lehetne oltani, mint a múlt héten, akkor május közepére várható a lecsengés Merkely szerint. Jelentős szigorítások után az esetszámok növekedése azonban két héten belül megállhat.

Jelenleg több mint 7 ezer beteget ápolnak kórházban, Merkely pedig arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetemen kezeltek száma a héten már tíz százalékkal meghaladta a novemberi csúcsot, az intézmény intenzív osztályainak 60–65 százalékát teszik ki a koronavírusos betegek.

Szerinte aki eddig megúszta a fertőzést, az nem az immunitásának, hanem a szerencséjének köszönheti elsősorban, és csak idő kérdése, hogy megkapja a vírust. Azt is mondta Merkely, hogy valójában sokkal több fertőzött lehet, mint amennyit azonosítanak, mert sokan akkor se mennek el tesztelni, ha a környezetükben valaki megfertőzödik, vagy tüneteket észlelnek magukon.

A nyájimmunitás kialakulásához Merkely szerint minimum három-négymillió embert kell beoltani.

A rektor egyetért az oltási rend megváltoztatásával. Az operatív törzs pár napja arról döntött, hogy inkább minél több ember kapja meg az első oltást, és ezért a Pfizer/BioNTech vakcináját három hét helyett 35 nappal az első oltás után, míg az AstraZeneca második adagját az eddigi 4 hét helyett 12 héttel az első oltás után adják be.

Merkely szerint így még több embert lehet megvédeni. „Az első oltás a lényeges, annak van nagyobb jelentősége” – fogalmazott, és azt is mondta, hogy vizsgálatok alapján két-három héttel a beadása után az első adag Pfizer-vakcina akár a hetvenszázalékos hatékonyságot is elérheti, sőt ez a szám akár nyolcvanra is felemelkedhet még akkor is, ha a második oltást később kapja meg az ember.

Szóba került az interjúban, hogy mennyire kombinálhatóak az oltások. Ezzel kapcsolatban arról beszélt a SOTE rektora, hogy ugyan nem javasolt, de elméleti akadálya nincs annak se, hogy a Sinopharm kínai vakcina után mRNS-vakcinát adjanak be valakinek.

„Baj nem lehet belőle, hiszen alapvetően nem a bevitel, hanem az immunitás kialakulásának a módja számít”

– fogalmazott a professzor.