MILLIÁRDOKAT KÖLT A FIDESZ AZ ÖN, NÉP PÉNZÉBŐL, HOGY A VAJDASÁGBAN SZÁMUKRA MEGFELELŐ ÁLHÍREKET KREÁLJANAK!

Az ugytudjuk.hu információi szerint:
Szervezett hírhamisítás folyik: BudapestenBudapesten kitalálják, hány migráns és mit csinált, majd utólag felvesznek hozzá valamit.
A magyarországi adófizetők 2011 és 2019 között mintegy tizenkét millió euróval (4,3 milliárd forinttal) járultak hozzá a Szerbiában megjelenő magyar nyelvű tájékoztatási eszközök működéséhez – írja a Szabad Magyar Szó. A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (Centar za istraživačko novinarstvo Srbije – CINS) kutatómunkája azt támasztotta alá, hogy a magyar miniszterelnök befolyásra tesz szert Szerbiában a vajdasági média révén.
Budapesten képesek kitalálni, hogy több száz migráns gyűlt össze Észak-Bánátban, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy áttörjék a kerítést. Ekkor mi kimegyünk a helyszínre, és kiderül, hogy a néhány száz helyett mintegy 40-50 migráns tartózkodik ott, akik általában békések. Ennek ellenére azt kérik, hogy arról számoljunk be, hogy négyszázan vannak, még akkor is, ha ezt nem tudjuk a felvételekkel bizonyítani.
Az is megtörtént, hogy Budapesten valakinek kipattant a fejéből, hogy a migránsok betörtek és kifosztottak több házat, és megtámadják az időseket. A helyszínen kiderült, hogy ez nem így van, a migránsok egy üresen álló házba mentek be, a fosztogatás pedig abban nyilvánult meg, hogy a régi padlót felfeszítették és eltüzelték, mert tíz Celsius-fok volt
– mondta egy, a neve elhallgatását kérő Pannon RTV-s dolgozó, aki hozzátette, hogy ezeket az anyagokat a Magyar Televízióban is leadják.
A lap azt írja, hogy Szerbiában a legnagyobb magyar médiaház Szabadkán található: a Pannon Rádió és Televízió tulajdonába két rádióállomás (Pannon Rádió, Szabadkai Magyar Rádió), egy televízió (Pannon Televízió) és egy honlap (pannonrtv.com) tartozik. A Pannon immár tizenöt éve szerb és magyar nyelven is tájékoztatja a hallgatóit, nézőit, olvasóit, s összesen 129 személyt foglalkoztat. A magyar kormány 2011 és 2019 között a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül több mint kilencmillió euróval támogatta a Pannon RTV-t, ennek majdnem a felét a 2019-es évben kapta meg a médiaház. A CINS beszélgetőtársai szerint a Pannon RTV a több millió euróért a magyar kormány érdekeit képviseli, népszerűsítik Orbán Viktort és a Fideszt, s ezáltal növelik a magyar miniszterelnök és pártjának a befolyását Szerbiában.
Via:ugytudjuk.hu