“Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó lenne fideszesnek lenni. Ha mondjuk találkoznék egy jótündérrel, biztos azt kérném, hogy hadd legyek fideszes. De nem holmi vívódó konzervatív értelmiségi, mint a barátaim egy része, vagy egy, a korrupció hálójába gabalyodott NER-lovag, hanem igazi vérnarancs fideszes. Milyen egyszerű lenne egy szép napon ragyogó narancsszínű tudattal ébredni, napközben egy picit rettegni ugyan Brüsszeltől és Soros Györgytől, de az esti híradó után megnyugodni, és azzal a biztos tudással hajtani álomra a fejemet, hogy országom kormánya jó kezekben van, meg vagyok védelmezve, ennél jobb már nem is lehetne. Újra csecsemő lehetnék, akiről gondoskodnak! Nem gyötörnének többé a világjobbítás kínzó kérdései, mert a Vezér magára vállalná e terheket. A frusztrációimat is lelkifurdalás nélkül élhetném ki szinte bárkin, mert tudnám, hogy egy nagy, erős kétharmad apró, de fontos eleme vagyok. Aki pedig nem, az meg is érdemli. Aki szegény, az annyit is ér. Tök jó lenne.”
(24.hu – Sodró Eliza-interjú)