MINDEN IDŐK LEGSÖTÉTEBB AMERIKAI ELNÖKE TRUMP?

Finnországról Trump nem tudta, hol van, úgy hitte, még mindig Oroszország része, Venezueláról tényleg azt gondolta, hogy az Egyesült Államokhoz tartozik – legalábbis ezt állítja a volt tanácsadója.

Ideje lenne a republikánusoknak kimondaniuk Donald Trump vereségét, ha az elnök csak bizonyítékok nélkül beszél választási csalásról. John Bolton, az elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója a Klubrádiónak beszélt Orbán és Trump viszonyáról, a szerint aggasztóan erősődő orosz befolyásról Magyarországon és az amerikai elnök hiányos tudásáról.

“Trump maga az aberráció”

– összegzett a Klubrádiónak adott interjújában John Bolton, aki maga is írt könyvet Trump elnökségéről. “2018 áprilisában kezdtem vele dolgozni, és végig bíztam abban, hogy felnő a feladatához. Hogy megérti, mit jelent az elnöki felelősség, mint ahogy megtörtént ez az amerikai történelemben minden más elnökkel is. Borzasztóan csalódott voltam, amikor rájöttem, képtelen felfogni a munka komolyságát, és átlátni azt, mitől lehetne jó elnökünk” – idézett az interjúból a Hvg.hu.

Bolton szerint Trump nem értette meg a kínai és az orosz fenyegetés súlyát, sem pedig Észak-Koreáét.

Trump csak üzemzavar, nem rendszerhiba?

Amilyen lesújtó a véleménye az elnökről, annyira optimista azonban a győzelmét hozó körülményeket illetően. Szerinte Trump után minden visszatér a normális kerékvágásba – azaz nem hiszi, hogy olyan társadalmi folyamatok repítették őt a Fehér Házig, amelyek Trump után is érvényesek maradnak.

Bolton a republikánusok felelősségét is hangoztatta abban, hogy Trump még mindig nem hajlandó elismerni választási vereségét. Elismeri, hogy “az elnöknek jogában áll a törvény adta keretek között kihasználni minden lehetőséget ennek megkérdőjelezésére”, ám ehhez bizonyítékok is kellenek, “nem beszélhet csak úgy a vakvilágba. És olyan bizonyítékokkal kellene előjönnie, amit a bíróság is elfogad. Ám arról, amit most mondtam, a republikánusoknak együtt kellene győzködniük az elnököt.”

Orbán és Trump jóban vannak

Az egykori nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a magyar kormányfő és az amerikai elnök kapcsolata valóban jó volt: “csak megerősíteni tudom, hogy Orbán és Trump kapcsolata jó, ugyanakkor nekünk komoly aggályaink vannak Magyarországgal kapcsolatban. NATO-szövetséges, és egykor a Szovjetuniótól leszakadt független ország most az oroszok befolyása alá került, ami egyben azt is jelenti, hogy az orosz befolyás és katonai fenyegetés kiterjedt a közép-kelet-európai térségre.”

Szeretlek Egerszeg