Minek vesz ennyi fegyvert Magyarország?

Több súlyos indok is meghúzódik a háttérben.

Bár a magyar honvédelmi képesség korszerűsítése 2014 óta zajlik, az elmúlt néhány hónapban igencsak felgyorsultak a dolgok: a kormány sorra jelenti be a rekordösszegű, több milliárd eurós, dolláros fegyverbeszerzéseket. Az ügy kapcsán sokszor kapunk a beszerzések szükségességét firtató kérdéseket, gyakran találkozunk kifejezetten azzal a kérdéssel, hogy „mégis kivel akar háborúzni Magyarország?” A rövid válasz az, hogy senkivel, a magyar védelmi képesség fejlesztése zajlik, melyre az eszközök elavultsága és a gyorsan változó európai biztonsági helyzet miatt égető szükség van. Ennél azért persze egy kicsit komplikáltabb a helyzet, megpróbáljuk röviden összeszedni a haderőfejlesztés főbb indokait.

A berlini fal leomlása után nagyjából az volt az európai vezetők általános elképzelése, hogy végre vége az ideológiai vonalak mentén húzódó területszerző háborúknak, a hadseregre maximum valami távoli országban történő békefenntartói küldetés teljesítésére van szükség. A Szovjetunió bukása után sok országban úgy látták, már nincs szükség a haderő átfogó, rendszeres fejlesztésére, sőt, az se baj, ha a meglévő eszközpark ápolására is kevesebb figyelmet fordítanak, netán még le is építik azt. Éppen ezért még a nagy európai haderőkben, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy Franciaország is, jelentős eszközminőség-romlás volt tapasztalható a 2010-es évek közepéig, de hasonló volt a helyzet Magyarországon is.

Aztán 2014-ben elcsatolta Oroszország a Krímet és polgárháború robbant ki Ukrajnában. Mire a 30-40 éves ex-szovjet gépparkkal rendelkező ukrán hadsereg vezetése észbe kapott, hogy igenis szükséges lenne a haderőfejlesztés, már késő volt.

Az orosz-ukrán konfliktus a legtöbb európai vezetőnek kijózanító pofonként szolgált, már csak azért is, mert Ukrajnától éppen az egyik legfőbb szövetségese és gazdasági partnere csatolt el területeket és izzított felkelést, szinte egyik napról a másikra.

ÖSSZESSÉGÉBEN TEHÁT NEM ARRÓL VAN SZÓ, HOGY BÁRKI – IDE ÉRTVE MAGYARORSZÁGOT – HÁBORÚRA KÉSZÜLNE EURÓPÁBAN, DE NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, HOGY BÁRMIKOR ADÓDHAT OLYAN HELYZET MÉG A FEJLETT VILÁGBAN IS, HOGY EGY ORSZÁGNAK MEG KELL VÉDENIE MAGÁT NEM VÁRT KÜLFÖLDI AGRESSZIÓVAL SZEMBEN.

Előtérbe került a NATO 2%-os elvárása

Bár a NATO alapelképzelése a hidegháború alatt a közös védelmi képesség fejlesztése és fenntartása volt – egyfajta “közös halmaz”, amelybe mindenki betesz egy kicsit, – a ’90-es évek és a ’2000-es évek elején egyre inkább az az elképzelés vált dominánssá a tagállamok részéről, hogy “Amerika majd megvéd” és hogy “amíg Amerika a szövetségesem, addig úgyse mer senki megtámadni.”

Aztán Donald Trump elnök lett, aki közölte, hogy Amerika többé nem a világ csendőre, ideje újra beletennie mindenkinek a NATO alapszerződésében foglalt, GDP-arányos 2%-os haderőfejlesztési büdzsét a „közösbe.”

Az ukrán helyzet miatt a legtöbb NATO-tagállam belátta, hogy a 2%-os elvárásnak tényleg van létjogosultsága, egy szuverén államnak képesnek kell arra lennie, hogy megvédje magát, nem támaszkodhat tisztán a szövetségeseire.

A MAGYAR KORMÁNY RÉSZÉRŐL A HADERŐFEJLESZTÉS KEZDETE ÓTA NYÍLTAN KIMONDOTT, FONTOS PRIORITÁS AZ, HOGY A 2%-OS CÉLÉRTÉKET TELJESÍTSÜK, ÚGY FEST, HOGY EZ 2024-RE TELJESÜLNI IS FOG.

Ezzel kapcsolatosan azért annyit fontos megjegyezni, hogy hiába tűnik nagynak egy-egy több százmilliárdos, ezermilliárdos eszközbeszerzés, ezekkel még mindig nem érjük el az elvárt 2%-ot.

Széljegyzeten egyébként azt is érdemes megjegyezni, hogy a NATO-n belül is aggasztóan megnőtt az esély a konfliktusra, most éppen Törökország és Görögország között bontakozik ki egyre súlyosabb ellentét. A NATO-n belüli konfliktus esetén aligha számíthat bármely tagállam az Egyesült Államok katonai segítségére.

A 2014-ben indult haderőfejlesztési program előtt szinte semmilyen érdemi korszerűsítés nem történt Magyarországon a logisztikai járművek, a Mistral légvédelmi rakétarendszerek, a Gripenek, pár aknavető és néhány gyalogsági felszerelési elem beszerzésén kívül.

A Honvédség a mostani fejlesztés megkezdése előtt jelentős részben a Varsói szerződés idejéről származó, szovjet eszközökkel volt felszerelve, melyek fölött többnyire már rég eljárt az idő. Csak hogy néhány példát említsünk:

– a Honvédség T-72-esei 40 éve vannak rendszerben, érdemi korszerűsítésre nem igazán került sor szolgálati idejük alatt, az állomány nagy része ráadásul konzervált állapotban, a raktárban pihen,

– a Honvédség nehéztüzérségi állományát jelenleg 12 darab, D-20-as vontatott tarack alkotja, ezek az eszközök konkrétan az 1950-es évek technológiai színvonalát képviselik,

– a gyalogság páncéltörő eszközei, mint a Konkursz, Fagot, Metyisz irányított rakéták és az RPG-7-es rakétagránátvetők a ’70-es évek technológiája, szerencsére ezek felváltása modern, Carl Gustaf M4-es páncéltörő fegyverekkel már megkezdődött ,

– hasonló a helyzet az AK-63-as gépkarabélyokkal: a FÉG szovjet AKMSz alapján készülő eszközei utoljára 50 éve számítottak modernnek és bár szokás mondani, hogy az „AK örök és elpusztíthatatlan”, sajnos a FÉG leállásával az eszközök karbantartása, lőszerellátása körülményessé vált,

– bár a gyalogsági harcjárművek és páncélozott szállító harcjárművek feladatkörét jobb híján egyszerre ellátó BTR-80-asokat folyamatosan modernizálták, ezek fölött is kezd eljárni az idő.

Most tehát arról van szó, hogy

A HONVÉDSÉG 30-40 ÉVES ESZKÖZÁLLOMÁNYÁT CSERÉLIK LE OLYAN ESZKÖZÖKRE, MELYEK SEGÍTSÉGÉVEL MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI KÉPESSÉGE VÉGRE BELÉP A XXI. SZÁZADBA.-

A korszerűsítés mellett persze olyan védelmi képességek kialakítása is megkezdődött, melyek régóta vagy soha nem léteztek például Magyarországon:

– a Lynxek rendszeresítésével újra lesznek gyalogsági harcjárművek Magyarországon. A BMP-1-esek 2000-es évek elején való leselejtezése, értékesítése óta jobb híján ezt a szerepkört BTR-80-asok látták el. A harcjárművek rendszeresítésével egy nehézdandár is feláll Magyarországon.

– A Panzerhaubitze 2000-esek beszerzésével ismét lesznek önjáró tüzérségi eszközök Magyarországon, ilyen sem volt, mióta a 2Sz3-asok és 2Sz1-esek kivonása megtörtént a ’90-es, majd a ’2000-es években.

– A hibrid háborúk során egyre fontosabb szempont a digitális tér védelme, ennek jegyében 2019-ben kibervédelmi központot adtak át a Honvédségnek.

– A nemrég bejelentett 1 milliárd dolláros amerikai AMRAAM-rakétavásárlás összefüggésben áll egy olyan rakétavédelmi rendszer kialakításával, amely korábban nem létezett Magyarországon.

MINDEZEK A KÉPESSÉGEK SZÜKSÉGESEK EGY ORSZÁG VÉDELMÉHEZ A XXI. SZÁZADBAN, MAGYARORSZÁG EZEKKEL EDDIG EGÉSZ EGYSZERŰEN NEM RENDELKEZETT.

Különféle haditechnikai fórumokon gyakran felmerül az érv a mostani fejlesztések ellen, hogy „az orosz technológia sokkal jobb / olcsóbb, miért nem veszünk Armatát / Szu-57-est / AK-12-est, stb.” Bár az orosz eszközök technológiai felsőbbrendűsége (vagy akár paritása) a beszerzésre kerülő európai eszközökhöz képest erősen vitatható, egy ilyen elképzelés már csak azért is lehetetlen, mert

OROSZORSZÁGRA 2014 ÓTA EU-S FEGYVEREMBARGÓ VONATKOZIK.

Szóba jöhetne persze a meglévő eszközök korszerűsítése is, a környező országokban, például Ukrajnában, Csehországban látványos fejlesztésekkel rakták rendbe a T-72-es harckocsik egy részét. A tény az, hogy nem biztos, hogy gazdaságilag kifizetődőbb egy 40 éves harcjármű toldozgatása-foltozgatása, mint egy teljesen új típus beszerzése.

Úgy tudjuk, az AK-63-as gépkarabélyokat is csak azért részlegesen és nem teljes egészében modernizálták, mert körülbelül annyiba került volna a régi kézifegyverek teljes korszerűsítése, mintha teljesen új fegyvereket vettünk volna. Végül éppen ezért az utóbbi mellett döntött a kormány; a beszerzésre kerülő Česká zbrojovka által tervezett kézifegyvereket ráadásul Magyarországon is elkezdtük gyártani, ami gazdaságilag és munkahelytermés szempontjából is fontos mérföldkő.
Via:Portfolio.hu