Olyan sok tényezőt felsorolhatunk. Történelmi háttér, gazdasági potenciál, kultúra, természeti kincsek, erőforrások, előnyös elhelyezkedés… De ha jó alaposan megnézzük a környezetünkben élő népeket, vagy kicsit jobban szétnézünk a világban, akkor láthatjuk, hogy a bukásra bárki képes lehet a legideálisabb körülmények között is, míg szerencsés esetben azok a népek is sikeresek lehetnek, akiken pár évtizede még csak mosolygott a fejlett világ.
Minden a stratégián múlik. Ha nincs terv, ha fejetlenség van, akkor rossz, egymást gyengítő döntések születnek, ha viszont van egy jó elképzelés, ami mögé be tud csatlakozni egy egész nemzet, akkor nincs, aki megállítaná őket.
Tippeljetek, hogy szerintem mi, magyarok melyik kategóriába tartozunk?
Igen, sajnálatos módon a terv nélkül haladó nemzetek sorát erősítjük, azon nemzetekét, amelyek sokszor akár akaratuk ellenére is maguk ellen cselekednek.
Számomra ennek az egyik ékes példája az, ahogyan a kormány a saját vállalkozóival bánik. Olyan, mintha a külföldről érkező befektetőknek nagyobb értéke lenne a saját vállalkozóinkkal szemben.
Mit lehet nap mint nap hallani? Azt, hogy a kormány 10-20-30- 60-100 milliárd forint vissza nem terítendő támogatást juttat a nagy külföldi cégeknek egy-egy befektetés reményében. Már nem is adómentességet osztogatunk, hanem egyenesen adófizetői pénzt. Az indoklás pedig az, hogy ezek a nagy cégek majd több száz, több ezer munkahelyet teremtenek.
Aztán, ahogy megépül a cég, kiderül, hogy a fasorban sincs annyi magyar munkaerő, mint amit a termelés igényelne, vagy ha van, akkor sem hajlandóak megfizetni a magyar munkást, így helyette Vietnámból, Törökországból meg ki tudja honnan hoznak heti hat napon át éhbérért güriző szerencsétleneket, akik konténer városokban tengetik a mindennapjaikat egy idegen országban.
Érdekelne, hogy amikor Szijjártó úr bejelenti ezeket a nagyvonalú támogatásokat és gigaberuházásokat, akkor azt megelőzően van-e valaki, aki leülne egy kockás laphoz egy számológéppel, és kikalkulálná, hogy mikor éri meg a magyar államnak és a magyar embereknek egy külföldi cégbe 20-30 milliárd forintot befektetni. Hogy hány száz évig kell annak a cégnek működnie, és hány ezer magyar embert kellene ahhoz foglalkoztatni, hogy ez a masszív befektetés valamikor megtérüljön?
Félek, hogy ilyen számítás nincsen!
S milyen jó lenne, hogy ha már egyszer elkezdenék a vezetőink a matekot, ha azt is kiszámolnák, hogy vajon mennyit hozna adóforintban, ha ezt a 10-20-30-40-100 milliárdot a magyar kis- és középvállalkozói réget kapná meg. Hogy mit érne az gazdaságfejlesztési szempontból, ha egy-egy ilyen vállalkozás fel tudna venni 2-2 embert? Vagy mennyit érne, ha egy-egy nagyobb cég tudna 10-20-30-50, valóban magyar munkavállalóval bővülni?
Vagy ha nem kapnának támogatást, de mondjuk a multik zsebébe csepegtetett pénzt egyszerűen nem vonnák el tőlük adók formájában?
Lehet, meglennénk mi, magyarok a külföldi befektetők nélkül is. Ehhez csak egy kis nemzeti összefogásra és egy elkötelezett, átgondolt stratégiára lenne szükség! De arra nagyon!