Mostantól minden másképp volt, meghamisítják a pápa szavait

A pápa tudatosan és szándékosan kerülte az orbáni propagandát, egész más volt az üzenete a zárómisén mondott prédikációban és a magyar katolikus püspöki karnak szánt erőteljes intelmeinek, amelyben keményen megfeddte őket az orbáni politika miatt.
Semjén azt próbálja elhitetni, hogy a zárt ajtók mögötti találkozón egy egészen más emberrel beszéltek, mint aki a nyilvánosság elé állt, és mintha zárt ajtók mögött ő megtagadott volna mindent, amit az elmúlt években mondott, s az orbáni keresztényfasiszta propagandát visszhangozta volna. Ez a kultúrharcos szöveg éppen ellentéte annak, amit Ferenc pápa képvisel. Amit Semjén Zsolt “családvédelemnek” nevez, az nem más, mint gyűlölet, kirekesztés és uszítás. A pápa pedig teljes mértékben ez ellen van.
Hasznos volt a pápa egynapos látogatása, mert egyértelművé tette, hogy Orbán totális ellentéte Krisztusnak, a rendszere a kereszténység antitézise. Ferenc pápa tájékozott ember, pontosan tudja, hogy Brüsszel nem támadta meg Magyarországot, hanem Magyarország támadta meg nemcsak az Európai Uniót és az uniós értékeket, az uniós jogot, hanem az alapvető emberi normákat, és még inkább a keresztény értékeket. A kereszténység nem gyűlölet, Isten nem gyűlöl senkit, nem uszít senki ellen, Jézus minden emberért meghalt, és minden embert befogad, aki segítségül hívja őt.
https://www.facebook.com/Amerikai-N%C3%A9pszava-177083425653956/