MSZP: Ilyen hazug politikust még ember nem látott mint a Rétvári

0

Rétvári Bence KDNP-s államtitkár szerint

„a kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy minden módon kifejezze megbecsülését az idősek iránt, nem csupán szimbolikusan, de anyagi eszközökkel is.”

– mondta el Tóth Bertalan az MSZP elnöke.

Tóth Bertalan szerint vannak, akik szerint Rétvári nem mond igazat, mert a kormány nyugdíjasokat érintő intézkedéseit sok mindennek lehet nevezni, de megbecsülésnek semmiképp.

Szerintem azonban Rétvári sajnos igazat mondott.

Az idei 2,8 százalékos nyugdíjemelés pont ezt a kormányzati megbecsülést jelzi. Idős honfitársainkat pontosan így, ennyire becsüli meg a Fidesz-KDNP kormány.

Rétvári éppen csak azt nem mondta, hogy nem kell hálálkodni…

Jó előrejelzés ez arra, mit várhatunk idén is a kormánytól: pökhendiséget, áltatást, esetleg az eddig visszatartott jogos juttatások ajándékként való kiosztását, habos propaganda-körítéssel.

A novemberi nyugdíjkorrekció során megkapott 0,százalékos emelés ugyanis tavaly januártól jogosan járt volna minden nyugdíjasnak. Öt százalékos gazdasági növekedés és évi tíz százalékos átlagbér-növekedés mellett, amikor a nyugdíjasok költségei várhatóan legalább 6,5százalékkal emelkednek idén, a 2,8 százalékos emelés nemhogy nem bőkezű ajándék, de nem is ajándék – bármennyire is próbálja a kormány annak beállítani.

Ez bizony nettó megvonás, hiszen így továbbra is csökken a nyugdíjak vásárlóértéke, még jobban le fognak szakadni a nyugdíjak a bérektől, és még tovább fognak növekedni a társadalomban már most meglévő súlyos különbségek.

Rétvári és a fideszes elit ezt nyilván nem érzékeli, hiszen az ő juttatásaik néhol meg is duplázódtak egy év alatt! De még valami duplázódott az uralmuk alatt, sajnos: megkétszereződött a szegénységben élő nyugdíjasok száma.

Ez a szemlélet és ez a gyakorlat számunkra elfogadhatatlan. Mi azt mondjuk: biztos és tisztességes megélhetést garantáló nyugdíjat kell biztosítani minden idős embernek Magyarországon.

Az alacsony összegű nyugdíjakat fel kell zárkóztatni, és figyelembe kell venni a nyugdíjak emelésének számításánál a bérek emelését is. A nyugdíjasoknak állandó biztonságra, a társadalomnak szabadságra és igazságos, szolidáris vezetésre van szüksége.

Mindent megteszünk azért, hogy legkésőbb 2022-től ez valóra váljon!