MSZP: Meg kell őriznünk a szabadstrandokat a jövő nemzedékének számára!

Az MSZP folytatja kampányát a szabadstrandok megőrzése érdekében, mert álláspontja szerint a szabad vízpartok olyan értéket jelentenek, amelyeket nem lehet a jövő nemzedékei elől fölélni – mondta Molnár Zsolt pártigazgató, parlamenti képviselő hétfőn, online sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus a siófoki repülőtérről közvetített eseményen úgy fogalmazott: az MSZP a földön és a levegőben is „folytatja a harcot” a szabadstrandokért.

Arra kért mindenkit, aki egyetért ezzel az üggyel, támogassa Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjeit.

 

„Ők azok, akik a leghitelesebben és legkeményebben küzdenek azért, hogy gyermekeink, unokáink is ezt a Balatont még olyannak lássák, amilyennek a mi nagyszüleink és a dédszüleink látták”

 

mondta.


Márton Roland, Fejér megyei képviselőjelölt hangsúlyozta:

 

az MSZP szabad vizeket akar, hogy ne csak az egy százalék, hanem a 99 százalék is eljuthasson a Balatonhoz vagy a Velencei tóhoz.

 

Vajda Zoltán, az MSZP budapesti képviselőjelöltje úgy vélte: a Fidesz már odajutott, hogy

 

 „azt is ellopja, ami nem mozdítható”, ezért küzd az MSZP azért, hogy „legalább a vizünket, mindnyájunk Balatonját ne lopják el tőlünk”.

 

Nemes Andrea, Komárom-Esztergom megyei MSZP-s képviselőjelölt a legnagyobb magyar folyó, a Duna védelmét szorgalmazta:

a folyó menti ipari fejlesztéseket egyensúlyba kell hozni a vízminőség és a természetvédelem érdekeivel.