MTV székház ostrom: Na akkor ki is volt Viktor?

Még mindig a levegőben lóg Orbán Viktor kijelentése, amellyel az amerikai Capitolium elleni támadásra utalva, a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy „A baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal, rendőrsorfallal kellett megvédeni a Parlament épületét az erőszakos tömegtől, amelyben ellenzéki politikusok is voltak”. A megjegyzés a mai napig dühös viták témája, ugyanis Orbán szavai hallatán, az országnak nem Fekete-Győr András játékboltban megvásárolt füstbombája, hanem az MTV Szabadság téri székházának ostroma jutott eszébe.  Amelynek során a felhergelt szélsőjobboldali tüntetők rohamozták meg az épületet, összetörtek mindent, ami útjukba került, majd felgyújtották az intézmény előtt álló gépkocsikat. Az épületbe bejutó „forradalmárok” kifosztották a büfét, megitták az ott található unikumot, és elvitték a másnapra elkészített szendvicseket. Szerencsére a 2006-ban történt brutális akciónak nem volt egyetlen halálos áldozata sem, de az talán kiment Orbán Viktor fejéből, hogy a világ hírcsatornáinak képernyőin is látható eseményt nem a baloldal szervezte. A történtekről Debreczeni József könyvet is írt, s a szerző jóváhagyásával megpróbáljuk magunk is felidézni az eseményeket.

 

MTV székház ostroma 2006-ban.
 

Az ostrom előjátéka természetesen Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került beszéde volt. A miniszterelnök az MSZP zárt körű öszödi összejövetelén még májusban elhangzott szövegét 2006 szeptember 17-én alaposan megvágva, összefüggéseiből kiragadva közölte először a Kossuth Rádió, majd az egész magyar sajtó. A szöveg bombaként robbant. Emlékezhetünk:

„Nincs sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget, még ország nem csinált. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél évet…”

A beszéd fontos mondatai ma már szállóigének számítanak. Debreczeni József könyvéből kiderült, hogy a robbanást Gyurcsány politikai ellenfelei készítették elő. A hanganyagot motoros futár vitte el a kiválasztott médiumok főszerkesztőihez. Elsőként az Origónak, aztán a Magyar Rádiónak, az RTL-Klubnak és az Indexnek.

 

 

Bár a kézbesítés szervezője ismeretlen maradt, de az interneten nyoma maradt annak, hogy „a jobboldali informatikusok már szeptember 17-ét megelőzően továbbították egymás között e-mailben az öszödi beszéd szaftosabb részleteit”. A nemzetbiztonságiak kiderítették, hogy egy alföldi, fideszes irányítású város polgármesteri hivatalának vezetésével jutott Pestre az anyag. Természetesen Kósa Lajosról van szól.

Aznap, miután nyilvánosságra került az öszödi beszéd, a parlament előtti Kossuth téren gyülekezni kezdtek az emberek. Szidalmazták a kormányt, a rendőrséget, a miniszterelnök lemondását követelve; később átszakították a lánckorlátot. A helyzet ugyan „borotvaélen táncolt”, de a rendőrség nem avatkozott be, mert a demonstrációt nem tekintette a gyülekezési jogba ütköző akciónak. Másnapra a megvadult tömeg szétverte az MTV-t védő erőket és bevette a Magyar Televízió székházát.

A Kossuth téren valósággal berendezkedett, sátrat vert a tömeg, megjelentek a „jellegzetes, kopaszra borotvált”, rendőrség elleni harcokban edződött futballhuligánok. A klubcsapatok „ultráit” buszokkal szállították a helyszínre. Megjelent a téren a Fidesz országgyűlési képviselője, az ’56-os Wittner Mária, aki háromszor is felszólalt. „Forradalmi helyzetről” beszélt, s arról, hogy a baloldal „szembeköpte” az egész magyar népet, Sólyom László köztársasági elnök pedig Kun Béla unokája. A felheccelt tömeg óriási ovációval fogadta a hírt, hogy a Fidesz a szolidaritásáról biztosította a tüntetőket. 

Az MTV ostroma 22 óra 17 perckor kezdődött. A rendőrök kísérletet tettek a tömeget kiszorítani a televízió főbejárata elől. A szemtanúk szerint a rosszul felszerelt, és rosszul irányított rendőrök halálos veszedelemben forogtak. A korabeli beszámolók alapján, a vandálok jól irányított hordaként, kegyetlen profizmussal támadtak, kockaköveket, sörösüvegeket dobálva. A Szabadság térre „időben” érkező – akkor még a Fidesz, illetve Simicska tulajdonában lévő – HírTv következetesen „forradalmároknak” titulálta a rendőröket díszburkolatokkal dobáló, állatias hangon üvöltő figurákat. 

A HírTV közvetítését átvették a világ hírtelevíziói is, köztük a CNN, és Reuters nézői 180 országban is figyelhették a történéseket. Az MTV épületében vérző rendőrök hevertek a földön, akadályozva a mozgást az épületben. Az épület védelméről az MTV is készített drámai felvételeket, de ezek később rejtélyes körülmények között eltűntek A székház előtt parkoló autókat a tömeg előbb összetörte, majd felgyújtotta. A hatalmas tűz oltására érkező vízágyú is lángolt, vandálok ugrálták körül, a bent ülőket szó szerint tűzhalál fenyegette. De a lincselés elmaradt, mintha valaki váratlanul lefújta volna a támadást. Debreczeni szerint az események elfajulása nem szerepelt azok terveiben, akik oly gondosan készítették elő a talajt az öszödi botránynak. Valaki ugyanis mozgatta a tömeget.  Az írja az eseményeket felidéző könyvében Debreczeni József, hogy „annyi bizonyos: Kubatov Gábor kulcsszereplője volt a 2006-os őszi eseményeknek”.  Azt is tudjuk, hogy mi történt, csak azt nem, hogyan.

Már a tévé-ostrom napján megszólalt Sólyom László köztársasági elnök. Az MTV székházánál történteket az államfő köztörvényes bűncselekményekként írta le, és tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy az erőszakos vandalizmust, az elkövetett bűncselekményeket párhuzamba állítsák az 1956-os forradalommal!

Az események után Orbán Viktor azt mondta, hogy „ma Magyarországon felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik”. Az ellenzéki pártvezető arra biztatta az embereket, hogy „ne húzódjanak meg házaikban, hanem védjék meg az érdekeiket”. Hozzátette: „a Fideszre…mindig számíthatnak, minden erőszakkal szemben meg fogják védeni az embereket”. Dávid Ibolya az MDF elnöke azonnal közleményt bocsájtott ki, amelynek lényege, hogy „minden demokratikus érzelmű, az alkotmányt tisztelő ember azt várta a Fidesz elnökétől, hogy elítéli a köztörvényes bűncselekményeket, a vandalizmust. Illetve felelős politikusként visszahívja a Fidesz híveit az utcáról. Dávid Ibolya szerint Orbán szavaival nemcsak a jobboldal jövőjét, hanem a magyar parlamentarizmust is veszélyeztette.

Később, a HírTV műsorában Orbán Viktor az ostromról azt nyilatkozta, hogy „Minden megütközést megértéssel fogadok”. Majd az Indexnek azt mondta, hogy „én a kormányt illegitimnek tekintem, de nem illegálisnak. Egy baloldalisággal nem vádolható büntetőjogász, Tóth Mihály úgy nyilatkozott, hogy „nagyon veszélyes, felelőtlen politikusi magatartás, ha valaki azt sulykolja a közvéleménynek, hogy a kormány illegitim, erkölcsileg, vagy gyakorlatilag megsemmisült. Mert ha ezt teszi, akkor ezzel legitimálja azokat a cselekedeteket, amelyeket az MTV ostrománál láthattunk. 

A tévé-ostromot követően, a Szabadság téri székházat október 23-ig megszállva tartotta a tömeg. A hangadók, a szélsőséges jobboldali figurák gyűlölettel teli, sokszor antiszemita megnyilvánulásokat hangoztattak. Később más városokban is tüntetéseket szerveztek, zömmel fideszes, illetve polgári körös aktivisták. Ezt a politikai hátországot tudhatták maguk mögött, akik az MTV-ostrom után még három napig folytatták az utcai akcióikat.