Müller Cecília szerint is lesz ötödik hullám Magyarországon

Soha nem volt annyira szükség a koronavírus elleni védőoltásra, mint most, hiszen versenyt futunk az idővel − jelentette ki Müller Cecília országos tiszti főorvos a közszolgálati televízió szerda reggeli műsorában.

Elmondta:

 

a negyedik járványhullám felfutó szakaszában vagyunk, a fertőzöttek száma napról napra emelkedik, és nő a kórházba kerülők száma is. Ezért fontos az oltások felvétele, hiszen legalább két hétnek kell eltelnie, hogy a vakcina kifejtse a hatását.

 

Az oltási akcióhétről elmondta: ez a kényelmesebb forma jobban tetszik a lakosságnak. Az előzetes regisztráció és a helyfoglalás szükségtelensége talán egy motiváló tényező lehet, hogy felkeressék az oltópontokat az emberek. Hozzátette, hogy az akcióhét első napján, hétfőn több mint 14 ezren kérték az első adag oltást, ami mutat egyfajta szándékot az oltási sorozat befejezésére.

A szakember kiemelte, hogy a harmadik védőoltás felvétele is nagyon fontos, ezzel újra magasra, 80-90 százalékra lehet emelni a szervezet védekezési képességét.

A harmadik oltás felvétele nagyon lényegessé vált, mert a vírus nagyon sokat változott az eredeti vuhani törzshöz képest. Reméltük, és a gyártók is remélték, hogy a koronavírus elleni védőoltás két adagja egy évre védelmet fog biztosítani, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a negyedik hónap után mind a sejtes, mind pedig az ellenanyagszintes védekezés jelentősen csökkent. Egy harmadik ráoltással ugyanarra a szintre vissza tudjuk hozni a védettségi szintet

− fogalmazott a tiszti főorvos.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a fertőzés következtében a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres, bizonyos krónikus kockázatoknál pedig akár tizenhétszeres is lehet.

vírus örökítőanyagának szennyvízben mért értékeiről elmondta, hogy magas szinten stagnálnak, de a stagnálás azt mutatja, hogy egy-két hét múlva a járványhullám tetőzhet Magyarországon.