NAGYCSALÁDOS? IGÉNYELNI KELL A KEDVEZMÉNYT, NEM JÁR AUTOMATIKUSAN

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente – tette hozzá.
Németh Szilárd pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe.
Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felfelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár.
Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ártöredékét. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket “nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára”.A nagycsaládosoknak magasabb átlagfogyasztás után kell emelt árat fizetniük, de ez nem automatikus
Németh Szilárd kifejtette, hogy a harmadik gyerek plusz 600 köbméter kedvezményes árúgázra jogosít, a négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméter jár. A kedvezményt viszont igényelni kell.
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.
Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt.
Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok. Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla.