Nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz eltörli a rezsicsökkentést, ami voltaképp nem is volt!

Attól függ, fenntartható-e a rezsicsökkentés, hogy milyen szinten maradnak a nyersanyagárak – mondta Gulyás Gergely a választás utáni első Kormányinfón. Mivel ismét ők uralkodhatnak négy évig, nem lesz szükségük a rezsicsökkentéssel megvásárolt népszerűségre.

Évek óta lehet tudni, hogy a rezsicsökkentésnek is az lesz a sorsa előbb vagy utóbb, mint a Kádár-rendszerben az árbefagyasztásoknak: el fogják törölni. És utána sokkal rosszabb világ lesz, mint ami akkor lett volna, ha soha nem is lett volna rezsicsökkentés.

Kádárék egyszer már eljátszották ezt: fix áron adták a magyaroknak az energiát, miközben a piaci árak folyamatosan mentek fel. A veszteséget pedig a magyar állam fizette ki.

Csakhogy az állam sem egy kimeríthetetlen kút. Előbb vagy utóbb elfogy a pénz, ahogy a ’80-as évek végére el is fogyott, jött is a rendszerváltás, mert a magyarok kiábrándultak az árbefagyasztó Kádárékból.

Kísért a múlt!

Pontosan ez fog történni Orbánékkal is, akik 2013-ban vezették be a rezsicsökkentést, ami lényegében a kádári politika másolása. A brutális áremelkedés és az ukrajnai háború miatt pedig már annyira kezdenek elszállni az árak, hogy egyre kevésbé tudja tartani a kormány a rezsicsökkentést. Ezt ma burkoltan be is ismerte Gulyás Gergely a kormányinfón, amikor azt mondta:

“Attól függ, fenntartható-e a rezsicsökkentés, hogy milyen szinten maradnak a nyersanyagárak. Elő kell valahonnan teremteni a szükséges forrásokat, ha a kormány a mostani szinten akarja tartani az energiaárakat.”

Vagyis már az egyik legmagasabban lévő fideszes is beismerte, gondok vannak a rezsicsökkentés fenntarthatóságával. Nincs ebben semmi meglepetés. Ami 40-50 évvel ezelőtt is fenntarthatatlan volt és veszteséges Kádár Jánoséknak, az ugyan miért működne Orbán Viktornak?