Nagyon úgy tűnik, hogy trükközik a KSH a napi halálozási adatokkal

Nem és igen, de persze minden attól függ, honnan nézzük.

Ennek több oka lehet:

  • egyes áldozatokról nem tudják, hogy covidosok voltak, mert nem tesztelték őket,
  • az emberek kevesebbet jártak orvoshoz,
  • elmaradtak a halaszthatónak ítélt műtétek,
  • a túlterheltség miatt roszabbul működik az egészségügy,
  • a válsággal kapcsolatos pszichológiai ártalmak is belejátszanak.

Vagyis az tény, hogy

a járvány több áldozatot szed, mint amennyien ténylegesen belehalnak a covidba. A koronavírus-járvány akár 14 ezerrel növelhette a magyarországi halálozási adatokat

– állapította meg a Népességtudományi Kutatóintézet.

A KSH elnöke Vukovich Gabriella viszont azt mondta az MTI-nek, hogy számításaik szerint 2020-ban 8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon a korábbi évek átlagaihoz képest. Ez a szám jóval kevesebb, mint amit az előző kutatóintézet kiszámolt.

Miért van ez, hazudik a KSH?

A KSH nem hazudik, hanem egy trükköt alkalmaz: beleszámolja a januárt és februárt, amikor még nem volt koronavírus.

Vagyis nem a járvány alatti, hanem az egész éves halálozással számol, szemben a Népességtudományi Kutatóintézettel, ami csak márciustól, a járvány kezdetétől kezdi a számítást. Vagyis ahogy a KSH csinálta, az nem arról ad képet, hogy a járvány hogyan befolyásolta a magyarországi halálozásokat, vagyis erre nem is lehet következtetni belőle.

A Fidesz kampánycélra használja a KSH-t (is)!

Az Orbán-kormány rosszul teljesített járványkezelés terén, de a KSH számait arra próbálja használni, hogy ezt eltagadja.

Ezt az alacsonynak mondható számot mutogatja most Orbán, miután az egymillióra vetített halálozást már nem tudja, hiszen abban az egyik legrosszabbak vagyunk a világon.

 

De ez is hazugság.

 

 

A kép illusztráció.

via. 444