Néhány dolog Horthy Miklósról amit nem sokan tudnak, csak nagymagyarkodva éljenzik

0

“Horthy Miklós már akkor zsidókat öletett Magyarországon halomra, amikor Németországban még alig alakult meg a világ előtt teljesen ismeretlen náci párt. Horthy Ferenc József hazaáruló szárnysegédjeként és ellentengernagyként része volt az első világháborús militarista klikknek, amely tevékenysége miatt rengeteg magyar és más nemzetiségű katonát küldtek a mészárszékekre. Horthy az első világháború után a honvédő vörös hadsereg támadási terveit a szegedi antantparancsnokságon adta át a románoknak, ezzel meghiúsult a tiszántúli hadművelet, amelynek egyenes következménye volt Trianon. A két világháború között fasiszta diktatúrát épített ki, a világháború alatt pedig szintén mészárszékre küldte a katonáinkat, ráadásul vitathatatlan szerepet játszott a magyarországi zsidók kiirtásában, valamint a Szovjetunió területén elkövetett brutális háborús bűncselekményekben, végezetül a második magyar hadsereg feláldozásában. A háború után az antikommunista emigráció tagjaként agitált hazánk szocialista berendezkedése ellen, a fasiszta Salazar diktatúrában tengette hátralévő életét.”
Márkó/

Éljünk békében No Racism