Nem hagyják abba a tüntetést! – Folytatják akár napokig is

Eddig történt

Szerda délután 17 órára hídfoglalást szervezett a tanárokért a Grund ifjúsági szervezet, felhívásukban ez állt: „Tartsatok velünk október 5-én (szerdán) 17 órától 19 óráig a Margit hídon, hogy újból megmutassuk a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog!”

A nap zárásaképp 19 órakor szolidaritási koncert is lesz a Kossuth téren.

  • A sztrájk mellett számos iskolában polgári engedetlenségi akciót is hirdettek, a Tanítanék Mozgalom tájékoztatása szerint ezt a tiltakozási formát 83 intézményből 947 tanár választotta.
  • A fővárosban és vidéken is több szolidaritási akciót tartottak, élőláncot alakítottak többek között Budapest belvárosában (több helyszínen), a XVII. kerületben, Szolnokon és Csepelen is, Pécsett pedig virrasztást tartottak. Tiltakoztak Kaposváron, Sopronban, Dunakeszin, Pécelen, Tatán, Vecsésen.
  • A tanárok és a diákok mellett sok szülő, támogató is utcára vonult.
  • A szakszervezetek az ombudsmanhoz vonultak.
  • Óbudán a tankerületi igazgatónak szerenádoztak.
  • Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter, aki az Index kérdésére elmondta: a sztrájk a tiltakozásnak egy teljesen egyértelmű, jogszerű kifejezése, különösen a köznevelés mai állapotát látva. Az interjút itt elérhető.