Nem ígérgetek felelőtlenül!

Rig Lajos

Nagyon sokan keresnek meg azzal, milyen „választási ígéreteket” teszek a kampány ideje alatt.
Az első és legfontosabb az, hogy nem ígérgetek felelőtlenül!
Már megszokhattuk, hogy a választások előtt dömpingszerűek azok a posztok, melyekben a helyi fideszes jelölt örömmel számol be beruházásokkal kapcsolatos döntésekről, államtitkárokkal történő egyeztetésekről, alapkőletételekről, utak javítását szemléltető tervrajzokról (…) aztán a következő négy évben nem történik semmi!
Csak két példát említenék: az egyik az ajkai kórház fertőző osztályának felújítása, amelyet minden választás előtt megígérnek, a másik pedig a 8-as főút kétszer kétsávosítása Herendtől Devecserig, amiről már számtalanszor olvashattuk az elmúlt 10 évben, hogy „hamarosan elkészül”.
Bizonyára idén sem lesz másképp…🙂
A másik tipikus fideszes „kampány-módi” pedig egy gátlástalan szemfényvesztés: az egyik zsebből jó sokat kivesz, majd a másikba egy kis részét visszaadja, amiért tapsot vár.
Egy példa: elvették az önkormányzatok adóbevételeinek nagy részét a járványra hivatkozva, majd egy kis összeget „nagy csinnadrattával” körítve, megcímkézve visszaadtak.
A brutális élelmiszer és benzin áremelkedésről, az inflációról, a régió legmagasabb ÁFA-járól ne is beszéljünk…
Sem édesapaként, sem országgyűlési képviselőként nem tartom helyesnek a felelőtlen ígérgetést, sem pedig az emberek becsapását.
Csak arra teszek ígéretet, amiben hiszek, hogy képes vagyok megvalósítani.
Az elkövetkező hetekben részletesen be fogom mutatni azokat a programpontokat, melyeket a helyi lakosokkal, városvezetőkkel egyeztetve kidolgoztunk.
Mivel közétek tartozom, itt élek és minden nap köztetek járok, így testközelből tapasztalom valamennyit.