Nem lett két héten belül rend, de az igaz, hogy Pintér miniszteri kinevezésével megszűntek a robbantások (Vajon miért?)

Tragédia: Újabb brutális gyilkosság történt itthon

0

Tragédia: Újabb brutális gyilkosság történt itthon

Őrizetbe vették azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselt két embert Gyulán vasárnap hajnalban, az egyik sérült meghalt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-ra feltett közleményében azt írta, a rendőrségen vasárnap hajnalban jelentette be egy gyulai nő, hogy a háza udvarán egy sérültet talált.

A megsérült 17 éves fiatalember a rendőröknek elmondta, hogy a barátjával szórakozni ment, majd amikor hazafelé tartottak, a barátja egy késsel megszúrt egy férfit és őt is megsebesítette az arcán.

A megszúrt 27 éves férfi meghalt, a holttestét az utcán találták meg.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták a 18 éves gyulai R. Róbertet, akit később emberölés gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók vizsgálják, hogy milyen konfliktus vezethetett a bűncselekményhez.

Forrás: Balra magyar

Forrás balramagyar.hu