Nem minden gyerek iskolaérett 6 éves korára.

0

Kényszeriskoláztatják a hatéves gyerekeket, de nem mondták meg a szülőknek, kitől kérhető halasztás.

A törvény szerint 2020-ban azt a gyereket is iskolába kellene íratni, aki augusztus 31-én tölti be a hatodik életévét, ilyen esetekben pedig az iskolaérettség még kérdőjeles lehet – erről nyilatkozott a lapnak egy szülő, aki viszont nem tudja, hogy hova forduljon.

A Szülői Hang nevű érdekegyeztető fórum képviselője, Miklós György szerint az is nehézséget jelent, hogy a szülőknek januári határidóvel – tehát az áprilisi hagyományos iskolaválasztási határidő előtt – kell benyújtaniuk a kérelmeket, ami még korai lehet sok családnak, hogy döntést hozzon a gyerekről. Hozzátette, hogy ha a törvényben csak megemlített, de ténylegesen a bírálatra nem megjelölt Oktatási Hivatalhoz kell majd a kérelmeket beküldeni, abból gondok adódhatnak. Megtörténhet, hogy ezres nagyságrendben kell majd központilag feldolgozni a kérelmeket, ami nem kedvez a gördülékeny eljárásnak. A szakmai döntés elvileg megköveteli, hogy a gyereket is megvizsgálják, de egyelőre nem látni, erre hogyan lesz mód.

Forrás: 168 óra/https://168ora.hu/itthon/iskola-koznevelesi-torveny-halasztas-gyerek-172124