Népbutító kommunikációs hadjárat

A kormány még most, a háborús gazdaság idején is milliárdokat költ rá, hogy hírekben, híradókban, rádiókban, újságokban, televíziós csatornák képernyőin hirdesse saját nagyszerűségét, s újra meg újra elismételje az unásig hallott, és jócskán megértett tézist, miszerint egyedül a béke vethet véget a lejtmenetnek, ami egész Európát magával sodorja.
Két dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Egyrészt az, hogy ezt miért nekünk mondják? Miért a magyar embereknek szajkózzák a béke iránti vágyukat? Mi háborúzunk? Nem! Tehetünk bármit az ügy érdekében? Nem! Mégis nekünk szól az üres propaganda.
Másrészt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a hanyatlóban lévő Európa többi részén is ilyen szinten űzik a tervezett pánikkeltést, vagy ez csak egy magyar sajátosság?
Igen, az mindenhol elmondható, hogy a baj nem kevés, s mindenhol komoly készületek zajlanak a kontinensen az energiaválság kezelése érdekében, de a kormányok általában csenden dolgoznak, s ha kommunikálnak a választók felé, akkor annak valós tartalma és jó oka van. Ezekben az országokban az állampolgárok partnerek, nem pedig kísérleti nyulak, akikkel kollektív társadalmi és szociológiai kísérleteket végezhetnek csupán a propaganda által, vagy akiknek ugyanezekkel az eszközökkel (csak és kizárólag a háborút okolva) akarják letolni a torkukon, hogy miért fognak sokkal rosszabbul élni, mint egy évtizede.
A népbutító kommunikációs hadjárat fókuszában most ez áll. A kormány hozott egy halom rossz döntést, aminek a súlyát már nem tudta eloszlatni a szétfosztogatott és EU támogatásoktól mentes költségvetésen, s most a roppant terhet a magyar emberekre tolja rá, nem törődve azzal, hogy micsoda pusztítást végeznek a meghozott döntések, hogy hány embert, vállalkozót, hány életet tesznek tönkre.
Eljött a megszorítások időszaka. Az előző évek költekezésének böjtje. A tejben-vajban fürösztés után viszont senkinek sem esik jól az avas zsíros kenyér, ezért ehhez a fenséges menühöz jár kísérőként a csapból is bőszen ömlő propaganda.
Nincsenek már ígéretek, azok is elfogytak. A kormányfő két dolgot javasol a választóinak: vagy spóroljanak, vagy keressenek annyit, hogy ki tudják fizetni a rezsit. Ez a bölcs tanács a mentőmellény sok százezer (vagy millió) kétségbeesett magyarnak.
Közben persze arról nem szólnak a hírek, hogy nyugaton, de már a közvetlen szomszédunknál, „a laborban” hogyan készül a kormány a válságra, s az állampolgárok megsegítésére. Ott nincs rezsicsökkentés a szó klasszikus értelmében, de bizony az állam így is segít. Segít, pedig ott fele akkora slamasztikában sincsenek az emberek a 14 havi éves fizetésükkel és nyugdíjukkal, ami természetesen sokszorosa az átlag magyar keresetnek.
Arról nem szól a fáma, hogy ott minden háztartás 150 euró támogatást kapott a megnövekedett villanyszámla rendezéséhez, hogy a felnőttek 500, a gyermekek pedig 250 eurós energiabónuszt is kaptak a téli hónapokra. Hogy ugyan 2 euró az üzemanyag, de a munkába járás költsége leírható a jövedelemadó terhére… sorolhatnám. Erről mélyen hallgat a magyar sajtó, hiszen ki merné nyilvánosan megkérdőjelezni, hogy a magyaroknál senki sincs jobban megsegítve Európában, sőt talán az egész világon.
A miniszterelnökünk által közkincsé tett mentőötlet, reméljük, sokaknak segíteni fog, de talán egy dologgal még ki lehetett volna egészíteni a nagyszerű ötletet, nevezetesen azzal, hogy hogyan és honnan lehet több pénzt keresni ebben a recesszióban vergődő, kizsákmányolt kis országban!
Ha erre jönne valami válasz, akkor talán azzal már ki lennénk segítve!