Nincs elég oxigén a kórházban

Tragikus a helyzet a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban. A kétségbeesett kórházi dolgozók a főigazgatónak írtak levelet, amiben az áll: a COVID váróban már elegendő oxigén sincs a fulladó betegeknek!

A szemünk előtt omlik össze a Fidesz által szétvert magyar egészségügy. A veszprémi kórházban olyan drámai helyzet alakult ki, hogy a kétségbeesett dolgozók levélben kértek segítséget a főigazgatótól – ezt Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hozta nyilvánosságra a Röntgen című blogján. Azt általa beszkennelt levél szerint a kórházi dolgozók azt írják,

a sürgősségi osztály COVID részlegén nincs fekvőágy, a lázas, fulladó betegek ülve várják a vizsgálatokat,

sokszor akár 10 órán át. „Szakdolgozóink ágy híján az ülő betegek előtt térdepelve kényszerülnek vénabiztosításra, illetve egyéb beavatkozások elvégzésére.” Ugyanott mobil EKG sincs, ezt a tiszta részlegből kell átvinni. Ám

az igazi dráma az, hogy a kórházban már oxigén sem jut minden betegnek!

A dolgozók levele szerint a COVID váróban az oxigén biztosítása egyre nehezebb. Emiatt az ott lévő betegeknek átlagosan a fele fuldoklik.

„A COVID váróban megnövekedett a betegszám, azonban az oxigén ellátás korlátozott.

Jelenleg maximum 5 főt tudunk egyszerre oxigénnel ellátni, miközben átlagosan 10 fő tartózkodik bent”.

Mindezt még az is tetézi, hogy a Veszprémi Kórházban évek óta emberhiány van. A dolgozók leírták: a sürgősségi osztályon 5 szakdolgozói státusz évek óta üres és ehhez most további 8 szakdolgozó hiányával is meg kell küzdeniük. Hasonlóan siralmas az orvos-helyzet is, amit súlyosbít az is, hogy a vállalkozó orvosok szerződéseit felmondták, új szerződésük pedig nincs.

Ez az, amit a Fidesz el akar titkolni, ezért tiltották ki a független sajtót a kórházakból, ezért tilos a kórházi dolgozóknak nyilatkozniuk – de mindez hiábavaló. A Fidesz által szétvert egészségügy összeomlását most még csak az oxigén nélkül maradt veszprémi fulladó betegek érzik, de előbb-utóbb mindenki a saját bőrén fogja tapasztalni.

Drámai helyzetet titkol a Fidesz: nincs elég oxigén a kórházban, a dolgozók szerint fulladnak a betegek! Kétségbeesésükben levélben kérnek segítséget!