NÓGRÁDI GYÖRGY SZERINT A VILÁGNAK KEZD ELEGE LENNI ZELENSZKIJBŐL

Bár a világ vezetői február 24-e óta Vlagyimir Putyint próbálják az ukrajnai invázió befejezésére bírni, Nógrádi György „biztonságpolitikai szakértő”, a Fidesz-médiabirodalom szinte naponta szólaltatja meg, szerint másból, konkrétan Volodimir Zelenszkijből van elegük. Erről beszélt az ún. szakértő az Ultrahang Youtube-csatornán, a beszélgetést az Index szemlézte.
Abból, hogy Zelenszkij mindenkit elítél, a világnak kezd elege lenni – fogalmazott Nógrádi, bár az ukrán elnök természetesen nem „ítélt el” mindenkit. Viszont valóban keményebben fogalmazott Magyarországról, illetve azokról az államokról, amelyek kisebb lelkesedéssel támogatják az Oroszország elleni védekezést, például fegyverszállítással.
Nógrádi is erősítette azt a mostanában egyre inkább terjesztett narratívát, miszerint Oroszországgal szemben a másik oldalon az Egyesült Államok állna. Főleg jobboldalon terjed ez az utóbbi hetekben, Nógrádi pedig úgy fogalmazott: Ukrajna, ha akarna, sem adhatna fel területeket, mert ezt az Egyesült Államok nem engedi. Szerinte viszont Ukrajna „feladná a háborút”, ha az Egyesült Államok erre kérné.
Hogy ez esetben mit jelent a háború feladása? Jó kérdés, minthogy Ukrajna csak védekezik. De az is tény, hogy informális és anyagi támogatást is kapnak az amerikaiaktól. De hogy bármiféle döntést az ukrán műveletekről az amerikaiak hoznának meg, azt semmi nem támasztja alá.
Via index.hu