Novák Katalin elmondta, hogy miben lesz a nép átverve, becsapva, lehúzva

Január elsejétől lehet igényelni az államtól a lakásfelújítási támogatást, és miután elvégezték egy adott ingatlan munkálatait, be lehet nyújtani a számlákat az Államkincstárhoz – mondta el Novák Katalin az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.

A miniszter hangsúlyozta, hogy rövid időn belül visszakaphatják a gyerekes családok a pénzt: egy hatmilliós felújításnál, hárommilliót. Mind a munka, mind az anyagköltséget el lehet számolni.

Az interjúból az is kiderült, hogy a kormány úgy alakítja ki a szabályozást, hogy ne legyen gyerekéletkori határ az olyan lakásfelújítási támogatást igénylő szülőknél, akik olyan gyereket nevelnek, aki után GYOD jár.

Lesz egy életkori határ, de ha egy beteg gyerekről gondoskodó szülőről van szó, aki felnőttként is vele él, akkor legyen ez elég ahhoz, hogy megkaphassa a szülő a lakásfelújítási támogatást

– mondta a miniszter.