Novák Katalin még mindíg ugyanazt a mesét fújja!

0

319 állást hirdetnek óvodapedagógusoknak a közszolgálati állásportálon, a Közigálláson. Több tucat kisebb település keres óvónőt: a Fejér megyei Csőszön és a Hajdú-Bihar megyei Nagylétán két-két óvodapedagógust is felvennének a helyi óvodába, a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán és Péren, a Nógrád megyei Szendehelyen és Drégelypalánkon is van betöltetlen óvodapedagógusi állás – írja az Eduline.

Másfél hete jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos: ahol arra szükség van, az óvodai, bölcsődei dolgozóknak, önkormányzati pénzügyeseknek, jegyzőknek és körzeti megbízottaknak szolgálatilakás-lehetőséget kínálnának, az intézkedés a Magyar Falu program része lenne.

Budapesten – ahol egyébként ötvenhat betöltetlen álláshely van az óvodákban – egyre több kerületben toldják meg az óvodapedagógusok bérét néhány tízezer forinttal. Ferencvárosban szeptembertől például bruttó 45 125 forinttal egészítik ki az óvodapedagógusok fizetését A kerületben 2020 augusztusáig várhatóan 21 óvodapedagógus vonul majd nyugdíjba.

A II. kerületben havi 26-41 ezer forinttal toldják az óvodákban és bölcsődékben dolgozó bérét, Budafok-Tétényben a pályakezdő óvodapedagógusok egy éven keresztül havi bruttó 30 ezer forintos fizetéskiegészítést kapnak az önkormányzattól.

 

Fotó. MTI

 

olkt.hu/eduline.hu