Novák Katalin pofátlan módon osztotta ki Bernie Sanders amerikai szenátort

0

A demokrata elnökjelöltségért versengő Bernie Sanders a felhatalmazási törvény miatt írt a magyar miniszterelnökről, amit nem hagyhatott szó nélkül a Fidesz alelnöke – vette észre a HVG.

“A történelem során a tekintélyelvű vezetők krízishelyzeteket kihasználva jutottak korlátlan hatalomhoz. A magyar Orbán a legutóbbi példa erre. Most minden eddiginél fontosabb, hogy kiálljunk a demokráciáért és a jogállamért”

– írta hétfőn Bernie Sanders, a demokrata elnökjelöltségért versenyben lévő amerikai politikus a Twitteren.

A vermonti szenátor arra reagált, hogy a Fidesz-kétharmad elfogadta a magyar Országgyűlésben az úgynevezett felhatalmazási törvényt.

A veterán politikusnak Novák Katalin családügyi államtitkár, Fidesz-alelnök vágott vissza, méghozzá azzal, hogy a jelenleg republikánus vezetésű Egyesült Államok járványügyi helyzetét kritizálta. Az országban már 160 ezer fölött van a fertőzöttek és 3 ezer fölött a COVID-19 betegségben elhunytak száma.

“Jobban tenné, ha inkább azokra a kihívásokra összpontosítana, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ahelyett, hogy alá nem támasztott kijelentésekkel kelt feszültséget”

– írta Novák, megjegyezve, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló felhatalmazást.

 

Az államtitkár nemcsak Bernie Sandersnek, hanem Norbert Röttgennek, a német szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottsága elnökének is visszaszólt. A német politikus korábban ugyancsak kritizálta a magyar kormányzatot. Azt írta, Orbán veszélyhelyzeti törvénye lényegében kiiktatja az ellenzéket és sérti az uniós alapelveket. Novák az ő tweetje alá is ugyanazt a szöveget másolta be, csak a német adatokat citálva.

 

Az Európai Bizottság – amelyet Röttgen is intézkedésre szólított fel – nemrég jelezte: szorosan nyomon követi majd az uniós tagállamoknak a koronavírus-járvány miatt hozott új intézkedéseit.