November elejére akár 40 ezer aktív fertőzött is lehet Magyarországon

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértői október elején készítettek egy járványgörbebecslést az aktív esetszámokról november 1-jéig – közölte az RTL Híradó információi alapján a Portfólió.

A kiszivárgott anyag alapján

 

NOVEMBERRE 38-40 EZERRE EMELKEDHET AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA.

Fontos elmondani, hogy Magyarország elérte a heti 70 ezer teszteléssel a tesztkapacitásának felső korlátját, ezért AZ AKTUÁLIS ESETSZÁMOK MÁR NEM TÜKRÖZIK VALÓSÁGHŰEN A JÁRVÁNY JELENLEGI ELTERJEDTSÉGÉT.

 

A halálozások számának emelkedése is arra utal, hogy szeptember második felében jobban terjedt a járvány. Oroszi Beatrix, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja a Portfóliónak interjút adott, és elmondta, hogy

az állandósuló napi esetszámokból nem szabad levonni azt a téves következtetést, hogy hátradőlhetünk és a vírus reprodukciós rátája (R) 1 körüli, mert ez nem így van.

A híradóban bemutatott dokumentum alapján az eddigi intézkedésekkel megrendezhetők a karácsonyi vásárok, azonban még nyílt térben is kerülni kell a nagy létszámú rendezvények megtartását.