NYÍLT LEVÉL SZIJJÁRTÓ PÉTERNEK:

Tordai Bence

Tisztelt Szijjártó Péter miniszter úr!

Tekintettel az ügyben korábban tanúsított nyitott és emberséges hozzáállására, a megnyugtató megoldás érdekében kérem, mielőbb kerüljön sor a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) szolgálati lakásaiban élők jogviszonyának rendezésére!

Ön ígéretet tett nekem arra 2021 júniusában, hogy az OPNI területén élő (egykori) egészségügyi dolgozóknak és családtagjaiknak egyáltalán nem kell félniük semmiféle kilakoltatástól. Az ott élő, akár már több évtized óta szolgálati ingatlant bérlő embereket akkor már fél éve zaklatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azt állítva, hogy „nem rendelkeznek érvényes bérleti jogcímmel”. Ön végül személyes találkozónk során számomra és az OPNI területén élők számára is megnyugtató választ és ígéretet adott.

Ugyanakkor egy 2022. április 19-én a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint kiemelt beruházásnak nyilvánították az egykori OPNI helyén megvalósuló iskolafejlesztést. Továbbá a rendelet meghatározza, hogy a 11186/6 helyrajzi számú ingatlan alrészletén és az ebből telekalakítással létrejövő ingatlanon oktatási, köznevelési, kereskedelmi, iroda-, szálláshely-, sport- és közlekedési célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el. Mint ahogy az köztudott, az épületben található szolgálati lakások jelenleg kb. 30 családnak biztosítanak lakhatást – így őket a tervezett beruházással kilakoltatnák. Az elmúlt időszakban szüneteltek, majd több esetben újraindultak a kilakoltatási perek.

A múlt hónapban küldött írásbeli kérdésemben több olyan kérdést is föltettem, amelyekkel az volt a célom, hogy az ott élő emberek lakhatásának biztonságát írásban is garantálják. A válasz csalódást keltő volt. Az ön államtitkára, Magyar Levente írásbeli válasza szerint ugyanis minden jogszabályt követő módon zajlik, tehát nincs is itt semmi látnivaló.

A kérdésem továbbra is az lenne, hogy most, miután megteremtették ennek törvényes (de se nem jogos, se nem emberséges) kereteit, a korábbi ígéretével ellentétben mégis az utcára fognak tenni embereket egy kiemelt állami beruházás miatt.

Amennyiben nem, hogyan tervezik garantálni az (egykori) egészségügyi dolgozók és családtagjaik lakhatását?

Miért nem nyitottak az önkormányzat felvetésére, amely szerint a II. kerület átvenné a bérlakásokat a korábbi állami tulajdonos helyébe lépő alapítványtól?

További együttműködésében és az érintettek iránti felelősségérzetében bízva, tisztelettel várom válaszát!

Tordai Bence,
a Budapest 04. sz. választókerület országgyűlési képviselője