Nyílt levelet írt a Magyar Orvosok Szakszervezete Orbán Viktornak

2021. április 15-én a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöksége nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, és kéri, hogy az óvodák és az alsó tagozatos iskolák esetében is halasszák el a nyitást! „Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) üdvözli azt a döntést, hogy a felső tagozatos osztályokban és a középiskolákban a kormány elhalasztotta a jelenléti oktatás bevezetését. Ugyanakkor a MOSZ is csatlakozik a Magyar Orvosi Kamara, illetve a pedagógusok, a szülők és gyermekek érdekképviseleti szervezetei által megfogalmazottakhoz, és arra kéri Önt és kormányát, hogy halasszák el a 2021. április 19-re tervezett oktatási intézmények nyitását az óvodák és alsó tagozatos osztályok esetében is. A súlyos járványhelyzet jelenleg a járványügyi szakértők és a betegágy mellett dolgozó orvosok, egészségügyi dolgozók szerint sem teszi lehetővé a korlátozások ilyen mértékű további enyhítését.”.

 

A szakmai kamara (MOK), a pedagógusok egyik szakszervezete (PDSZ) és az orvosok érdekképviseleti szövetsége (MOSZ) most már együttesen tartják indokoltnak, hogy ne legyen kötelező a nyitás április 19-től az óvodákban és az iskolák alsó tagozataiban sem, és biztosítsák továbbra is a digitális oktatás feltételeit. Közösen kérik, hogy a jelenléti oktatást a pedagógusok és az oktatást segítő dolgozók a második oltás és a védettség kialakulása után kezdjék meg, az állam pedig vállalja át az otthon maradó szülők bérköltségeit.

Két lehetőség van, kíváncsi vagyok, melyik győzedelmeskedik:

1. A miniszterelnök és csapata talán megérti a köztestületi kamara és a különféle érdekképviseletek (pedagógusi, orvosi, szülői) szavát és a pénteki napon érdemi választ ad a nyílt levélben megfogalmazott kérésre, és feloldja az ovisokra és alsó tagozatos gyerekekre vonatkozó, április 19-ével kezdődő intézmény-látogatási kötelezettséget. Ennek sajnos nem sok az esélye, de talán arra van remény, hogy a kicsiket (és nevelőiket) folyamatos teszteléssel ellenőrzik majd, és így pillanatok alatt kideríthetővé válik, hogy van-e közvetlen fertőzési veszély az óvodában, iskolában, vagy nincs. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a pedagógus társadalom (bölcsőde, óvoda, iskola) nincs teljes egészségügyi védettség alatt, tehát nagyon kockázatos az április 19-i részleges nyitás. Érdemes átgondolni a MOSZ április 15-i levelét, hiszen egy szakmai szervezet fordult a kormányfőhöz, és kérte a halasztást. Az egészségügyi krízishelyzetben csak az orvosok szava lehet a perdöntő, a többi olcsó találgatás és jóslás. A fent idézett csütörtöki levelet nem kuruzslók írták a kormányfőhöz, hanem az orvosi szakma képviselői, ezért mindenképpen indokolt kérésüket és érvelésüket komolyan venni

2. Tartok tőle, hogy az általam 1. számú verzióként feltüntetett megoldás csak a vágyaimat tükrözi, a realitás ennél sokkal szikárabb. Írom ezt annak ismeretében, hogy csütörtökön a szintén nyitás-halasztást követelő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét a kancelláriaminiszter egyszerűen ellenzéki politikai szervezetnek minősítette, amely nem a pedagógusok érdekeit képviseli, hanem a kormányellenes politikai propaganda eszköze. A jogvégzett Gulyás tehát már nem tesz különbséget az ellenzéki pártok és a szakszervezetek között, holott jól tudja, hogy alapvetően különböző karakterű szerveződésekről van szó. A miniszter szerint az a helyes irányválasztás, hogy minden olyan szervezetet/szövetséget/egyesületet, amely a kormánytól eltérő álláspontot képvisel, azt azonnal „ellenzéki” címkével kell ellátni. Az Orbán-rezsim vezetői egyformán utálják a szakszervezeteket és az ellenzéki pártokat, ezért „büntetésből” egy osztályba is sorolják őket. Holnapra vagy holnap utánra már a Magyar Orvosok Szakszervezete is ellenzéki jelzőt kap, és nem sokat kell várnunk arra sem, hogy a Magyar Orvosi Kamara is megkapja az ellenzéki politikai szervezet minősítést

Itt tartunk most, hogy mi lesz hétfőtől, azt még senki sem tudja. Csütörtökön pötyögöm a jegyzetemet, 18 óra 30 perckor. Holnap (péntek) reggel a Nemzet Főorvosa 7.30 perckor tart eligazítást a Kossuth Rádióban.  Csak válaszol valamit a hozzá intézett levélre?!