Olasz sajtó: az olasz rendőrség Homonnay Gergely telefonhívásait és az üzeneteit is átvizsgálja

A szombaton Rómában meghalt Homonnay Gergely még életben volt, de nehezen lélegzett és lényegében nem volt eszméleténél, amikor a klub tulajdonosai mentőt hívtak hozzá -írja a Repubblica cikke alapján a hvg.hu.

Az olasz lap értesülése szerint Homonnay szombaton reggel ötkor ment le a római Via Pontremolin található Bananon nevű klubba egy férfivel, akivel azután különváltak.

A magyar közíró az újévi koccintás után lement a csigalépcsőn a törökfürdőbe, ahová csak tagok léphetnek be, később itt találtak rá eszméletlenül.

Holmija között a szekrényében egyelőre beazonosítatlan port és folyadékot is találtak.

A lap szerint a rendőrség időközben elindított nyomozása nem csak a túladagolás kérdését próbálja vizsgálni, hanem Homonnay a telefonhívásait és az üzeneteit is átvizsgálják, hogy kiderítsék, kivel töltötte az utolsó óráit.

A rendőrség megkereste a római barátját, akivel azonban már egy ideje nem találkozott, így ő nem tudott segíteni.

Homonnay a lap információi szerint egy ideje egyedül élt a San Giovanni környékén.