Operatív törzs: A 65 éven felüliek egyelőre élnek a lehetőséggel, hogy bármikor vásárolhatnak

Több üzletben is jogellenesen korlátozzák a 65 éven felüli vásárlókat abban, hogy a külön számukra kijelölt idősávon kívül vásároljanak, írja a Magyar Nemzet.

A kormány a második hullám idején módosított a tavaszi szabályokon, amikor a 65 éven felüliek kizárólag a számukra kijelölt idősávban vásárolhattak. A jelen szabályozás szerint hétköznap 9-11 és hétvégén 8-10 óra között kizárólag 65 éven felüliek vásárolhatnak, minden más időpontban – vagyis a kijárási tilalom miatt este hétig – bárki.

A Magyar Nemzet szerint a 65 éven aluliak alkalmazkodtak is ehhez, a 65 éven felüliek viszont az első adventi hétvége tapasztalatai szerint az idősávon kívül is nagyon aktívak, a rendelet a vártnál kisebb arányban fogta vissza látogatásaikat a zsúfoltabb boltokban.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint ebben a boltok nem is korlátozhatják őket. Ő ugyanakkor kérte, hogy a 65 éven felüliek a külön idősávon kívül lehetőleg csak elkerülhetetlen esetekben keressék fel az üzleteket, mivel azok a karácsonyi forgalom miatt eleve tömve vannak, vagyis veszélynek teszik ki magukat, ha nem a kijelölt idősávban vásárolnak.

(Via MTI)