Orbán: 500 ezer az EÜ dolgozóknak

0

Most még az elején vagyunk, a nagy roham még előttünk van, erre készülünk most fel

– mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel. Egy katonai vezénylési akcióterv áll rendelkezésre, hogy amikor majd ezrével 10 ezrével jönnek a betegek, akkor fel legyünk készülve. Központilag kell majd irányítani az egészségügyi átcsoportosítás terv szerint az egészségügyi dolgozók beosztását, és ennek érdekében 110 kollégiumot és 58 hotelt foglaltak le, és több mint 3000 gépjármű is le lett foglalva – nyilatkozta a miniszterelnök.

Ezzel foglalkozunk mi, az a kérdés, mivel foglalkozik Brüsszel? Én nem tudom, milyen emberek ülnek ott. Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy életeket mentsen. Brüsszelben ülnek valami buborékban és osztják azt észt, ahelyett hogy életeket mentenének.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forint plusz juttatást biztosítanak.

Orbán szerint jelenleg két vírussal küzdünk: a koronavírus mellett a félelemvírussal is. De vannak olyanok, akiknek kötelességük bátornak lenni, első helyen a papoknak, majd az államvezetőknek, a rendőröknek és a katasztrófavédelmieknek, illetve az orvosoknak.

Meddig kell vállalni ezeket a korlátozásokat? – tette fel a kérdést Orbán, majd párhuzamot vont a koronavírus és a kommunizmus között:

A mi nemzedékünk azért lehúzott vagy harminc évet a kommunizmusban, ez fölvértezett bennünket tapasztalatokkal. Akkor is tudtuk, hogy majd a szovjeteket kiszorítjuk valahogy, meg a kommunistákat is elintézzük. És azt is tudjuk, hogy lesz vakcina.

Szerdán döntenek a kijárási korlátozásról

A miniszterelnök szerdára tervezi, hogy dönt a kijárási korlátozásról, arról hogy mi lesz húsvétkor:

Jövő héten húsvét, húsvéti családi ünnep. Vinné az embert a lába meg a szíve, locsolni, meg megnézni a szüleit, nagyszüleit, gyerekeit, ez most aligha lesz lehetséges, vagy csak szigorú korlátozások között.

A kijárási korlátozások szombatig vannak érvényben, utána döntenek arról, hogy fönntartják-e vagy sem. A szerdai orvosi, járványügyi és rendőri jelentések alapján szeretne majd döntést hozni arról, hogy meg kell-e ezt hosszabbítani.

Ha a kényszer rávisz, megtesszük, de érzem, hogy természetellenes

– mondta.

A miniszterelnök megemlítette, hogy ő még egy fillér uniós pénzt nem látott, és segítség egyelőre a Türk Tanácstól és Kínától érkezett.

Orbán kitért arra is, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdasághoz, továbbra is a munkaalapú gazdaságban hisz, mely „függetlenséghez és büszke élethez vezet”. Hozzátette:

Annyi munkahelyet akarunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít.