Orbán az önsajnáló!

Először szólalt meg az Európai Néppárt frakciójából való kilépése óta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A miniszterelnököt szemlátomást mélyen érinthették az események, mert posztját rögtön a Néppárt szidalmazásával kezdte. Mint írta:

“MIKÖZBEN MI ITT, MAGYARORSZÁGON ÉS MÁS VEZETŐK A SAJÁT ORSZÁGAIKBAN SZÓ SZERINT ÉLET-HALÁL HARCOT FOLYTATNAK A KORONAVÍRUS ELLEN, AZ EPP KISDED HATALMI JÁTÉKOKBAN LELI ÖRÖMÉT A BRÜSSZELI BÜROKRATÁK BUBORÉKJÁBAN. EZ VÁLLALHATATLAN.”

Orbán ennek ellenére a kilépésben nem tragédiát, mint inkább lehetőséget lát, mint fogalmazott, “kilépésük új perspektívát nyit az európai politikában”. Bár “mi, magyarok” folyamatosan próbáltuk “a folyamatosan hátráló és a politikai értékeit a süllyedő léghajóból kidobáló EPP-t” újra Európa vezető szellemi és politikai erejévé, nagy, erős, demokratikus jobboldallá tenni, amely a centrumpártokat, a konzervatív és tradicionális kereszténydemokrata pártokat és szavazóikat is képes egy nagy közös politikai otthonba összegyűjteni, ez a lehetőség “tegnap elveszett”.

“AZ EPP VÉGLEG AZ EURÓPAI BALOLDAL CSATOLMÁNYÁVÁ VÁLT. A MIGRÁCIÓ, A CSALÁDI ÉRTÉKEK, A NEMZETI SZUVERENITÁS, VAGYIS A KOR NAGY KÉRDÉSEIBEN NINCS TÖBBÉ KÜLÖNBSÉG AZ EPP ÉS AZ EURÓPAI BALOLDAL KÖZÖTT”

– értékelt Orbán.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Fidesz feladata szerinte továbbra is világos. Most az EPP nélkül kell felépíteniük az “európai demokratikus jobboldalt”, amely otthont nyújt azoknak az európai polgároknak, akik “nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását, és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik”.

“ITT AZ IDŐ! ÉLJEN A DEMOKRATIKUS JOBBOLDAL! FORTES FORTUNA ADIUVAT!”

– zárta “szamizdatnak” nevezett posztját teátrálisan a KESMA teljhatalmú ura.