Orbán elintézte, hogy elinduljon a negyedik hullám, méghozzá úgy tűnik az indiai triplával

Több legyet is üt egy csapásra Orbán a lazítással, nem törődve azzal, hogy a magyarok életét és egészségét komoly veszélynek teszi ki – ez a véleménye Falus Ferencnek, aki szerint „ez a kormány a veszélyhelyzet fenntartásában érdekelt járványkezelő módozatba állította magát”. A fiatalok körében gyenge népszerűségét is javítaná az intézkedések enyhítésével, ami jelen pillanatban életveszélyes, már csak az Európa több országában megjelent indiai dupla-, sőt, triplamutáns miatt is. Arról már nem szólva, hogy Orbán összekeveri a járványvédelmet a geopolitikai játszmáival.

 

Kutyaharapást szőrivel – így lehet jellemezni a kormány tervét a további lazításokra. Nem tanulva a hétvégi elképesztő, tumultuózus, maszk nélküli kirajzásból  – vagy talán éppen azon felbuzdulva? – „véletlenül” ma láttak napvilágot a koronavírus-járvány elleni intézkedések további fellazítása terén tervezett konkrét lépések.

Ahogy korábban mi is részletesen megírtuk, ha négy millió embert már beoltottak, akkor a következő intézkedések lépnek hatályba:

  • kijárási tilalom kezdete: éjfél (jelenleg 23.00);
  • az üzletek nyitva tartása: 23.00 óráig (jelenleg 22.00);
  • védettségi igazolvánnyal az emberek:
    • vendéglátóhelyek belső tereiben lehetnek 23.00 óráig;
    • mehetnek szállodába (gyerekekkel);
    • látogathatják a novemberben bezárt szabadidős létesítményeket (például állatkertek, vadasparkok, múzeumok, színházak, mozik, könyvtárak);
    • mehetnek edzőterembe, uszodába, jégpályára (csak a védettek és a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak);
    • látogathatják a sportrendezvényeket 23.00 óráig (gyerekekkel);
    • nem kell maszkot viselniük (s a velük lévő gyerekeiknek sem) a sport- és kulturális rendezvényeken.

 

Ezerrel oltanának a Sinopharmmal 

A négy millió beoltottat a hétvégére szeretnék elérni, s ennek érdekében ezen a héten rászabadították a lakosságot a Sinopharmra. Nem véletlenül most érkezett 600 ezer adag a kínai vakcinából, amit online jelentkezés után bárki fel is vehet. Csábítják is a népeket, a közlemény hangsúlyozza, hogy „azok a regisztráltak, akiknek még nincs időpontjuk, akár még ma is foglalhatnak interneten a kórházi oltópontokra”. Más oltóanyagokról nem szól a hivatalos fáma.

„A kormány a veszélyhelyzet fenntartásában érdekelt járványkezelő módozatba került” – fogalmazott tömören, de velősen a korábbi országos tiszti főorvos kérdésünkre, hogyan értelmezhetők a járvány elleni küzdelem szempontjából ezek az egyébként tényleg egy irányba mutató lépések?  Mint kifejtette, a kabinet teljesen felelőtlenül, a népszerűsége növelése céljából kockáztatja az egészségünket és/vagy az életünket. A lazítással Orbán politikai támogatást növelne, a népszerűségének visszaszerzését szeretné vele elérni a fiatalok, valamint a karantént szintén nehezen viselő emberek körében, de úgy, hogy közben a kockázatot mások viseljék.

 

Poszt-Covid veszélyek

S nem feltétlenül az emberi életeket kockáztatják, emberek tömegeinek az egészségét is. Falus a világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Nature-ben a minap megjelent tanulmányra hivatkozik, amely – egy 73 ezres minta alapján – arra jutott, hogy azok körében gyakoribb a poszt-Covid tünet, akik tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel élték túl a koronavírus-fertőzést. „A magyar kormánynak  az ilyen tudományos kutatások eredményét is figyelembe kellene venniük, mielőtt döntenek a lazításról” – húzta alá Falus, aki szerint hihetetlen felelőtlenség, amit a kormány művel.

S hogy milyen tényleges veszélyt jelent a nyitás, az az embertömeg, ami a hétvégén kiáramlott a teraszokra, parkokba, s hogy a többségében maszk nélküli emberek egymás hegyén-hátán szórakoztak? Falus egyetért azokkal a szakértő társaival, akik két-három hét múlva jelentkező negatív, akár drámai hatásokat sem tartanak kizártnak.

 

Megérkeztek a dupla-, sőt a triplamutánsok is  

Lenne-e helye lazításnak Magyarországon? Falus szerint pillanatnyilag minden lazítás észszerűtlen lépés. Ennek elsődleges oka, hogy már itt vannak a nyakunkon az indiai kettes, sőt, hármas mutációval rendelkező variánsok is, amelyek ellen nem tudni, hogy védenek-e a használt vakcinák. A mutáns vírust már kimutatták Angliában, Csehországban, Görögországban és Belgiumban is, ezekről van tudomásunk – emlékeztetett.  Az elvben üzleti céllal utazgatók laza beengedése az országba pedig azzal a veszéllyel jár, hogy ha még nem is érkezett volna meg, a bejutása csak pillanatok kérdése.

Megjegyzendő, hogy a védekezésben a propagandában a frontvonalra küldött koronavirus.gov.hu oldalon megjelenő közlemények még csak meg sem említik ezeknek a  létét. Kizárólag a brit mutánsról ejtenek szót.

Orbán Kállai-kettőse

„Szégyen és gyalázat…átlátszó…azonnal le is buktak” – Falusnak ez a véleménye a kormány által, a nyugati vakcinák lejáratására összeeszkábált táblázatról, amit – vajon miért is? – nem is a hivatalos kormányzati koronavírus-oldalon, hanem a kormány Facebook-oldalán tettek csak közzé.

A Pfizer „szülőanyja”, Karikó Katalin részletesen elmagyarázta, hogyan követte ezt el a kormány  – emlékeztetett a korábbi országos tiszti főorvos. A lényeg, hogy a kormány által a Szputnyiknál és a Sinopharmnál jóval kevésbé hatékonynak kikiáltott Pfizer és Moderna oltóanyagokkal az idős és krónikus betegeket oltják, miközben a két keleti vakcinát a fiatalok és fiatalabbak kapják.

„Mindenesetre az orosz sajtó boldogan terjeszti, hogy a magyar kormány szerint a Szputnyik V. a legjobb vakcina” 

 

– mondta Falus, aki szerint Orbán „összekeveri a járványvédelmet a geopolitikai játszmáival: 

 

betartunk az oroszoknak a Fudan Egyetem idetelepítésével, majd nekik kedvezünk a Szputnyik egekbe emelésével. Ez is csak a tőle megszokott Kállai-kettős”.