ORBÁN POLITIKAI ÉRDEKE FELÜLÍRJA A JÓZAN ÉSZT

311 HALOTT 1 NAP – A HALÁLKUFÁR MINISZTERELNÖK MÉGIS NYIT

A KORMÁNYFŐ POLITIKAI ÉRDEKE FELÜLÍRJA A JÓZAN ÉSZT

A járvány kirobbanása óta soha ennyi ember nem halt meg egyetlen nap alatt, mint tegnap, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy fokozatosan feloldják a korlátozó intézkedéseket, és kinyitják az országot. A miniszterelnök nyit, miközben 311 honfitársunk vált a vírus áldozatává tegnap, és immár 22.409 lett a járvány következtében elhunytak száma. A miniszterelnök nyit, miközben Magyarországon soha nem látott erővel tombol a vírus, így már csecsemők, és kisgyermekek is lélegeztető gépen vannak. A miniszterelnök nyit, miközben hazánk messze a legelső az egész világon a halálozásban, és a fertőzöttségben. Akkor mégis miért nyit a miniszterelnök? A válasz a politikai haszonszerzés (és túlélés) mindenek felett álló céljában rejlik. Ugyanis láthatóan a kormány belső mérései azt mutatják, hogy a magyar polgárok nagy része nyitást akar. Ilyen esetben pedig a kizárólag a saját hatalmi érdekére gondoló politikus azonnal cselekszik. A miniszterelnök nem a halottak számában méri a járványkezelés sikerét, hanem a szavazók számában. Ezért írja felül a józan észt a miniszterelnök politikai érdeke. A miniszterelnök egy politikai halálkufár.

Végh Edvárd