Orbán Viktor nem árulja el, mire kapott „szegényügyi megbízott múmia” csak az idén több mint tízmillió forintot.

Megjött a választ két hete feltett írásbeli kérdésemre, amelyben azt firtattam, pontosan mit is dolgozik a botrányairól elhíresült Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök szegényügyi tanácsadója. A kamunak látszó tanácsadói szerződések esetében a kormány általában „bizalmas döntéselőkészítő tanulmányokra” szokott hivatkozni, amit vaskos összegekért írnak a kormányközeli kitartottak, és amit természetesen sosem adnak ki.

👉 Ebből kiindulva én nem is írásbeli anyagokat kértem Orbán Viktortól, hanem azt, hogy küldje meg számomra a Hegedüs által év eleje óta leadott háttéranyagok címét és oldalszámát. Arra is kíváncsi voltam, pontosan mikor találkoztak személyesen az idei évben, a miniszterelnök napirendjéről ugyanis szigorú nyilvántartást vezetnek. Azt is szerettem volna megtudni, hogy Hegedüs Zsuzsának milyen ötletei, tanácsai voltak, amelyek a szegények felzárkóztatását szolgálták, és amelyek beépültek a kormány szociálpolitikai intézkedéseibe.

🕴️Nos, aki azt gondolta, hogy a kormányfő környezetében legalább a látszatra ügyelnek, hogy valamiféle munkavégzést mímeljenek, annak csalódást kell okoznom. Az Orbán Viktor nevében válaszoló államtitkár nem tudta megmondani, mikor találkozott (találkozott-e egyáltalán?) a megbízott megbízójával, mint ahogy egyetlen háttéranyagot vagy javaslatot sem tudtak megemlíteni, ami az Ő javaslatára került volna a kormány asztalára.

💶 Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a botrányairól elhíresült, drága éttermi számláival fel-feltűnő, a koronavírus ellen védelmet nem nyújtó orrsprayt ajánlgató Hegedüs a SEMMIRE kap milliós fizetést és szolgálati luxusautót sofőrrel. Eközben a hátrányos helyzetű iskolák sorsa a veszélyhelyzetben is kilátástalan, a kormány pedig Hegedüs éves fizetésénél kevesebb összeget (8,5 millió forintot) is sajnált, pontosabban megvont a Igazgyöngy Alapítványtól, amely Hegedüssel ellentétben valóban a rászoruló gyermekekért küzd.

Polgári Magyarország, mivé lettél…