Orbán Viktor rendkívüli bejelentései

A miniszterelnök Facebook-oldalán tájékoztatott a kormány legújabb döntéseiről.

Facebook-posztban jelentette be a koronavírus-járvány miatt hozott legújabb intézkedéseket Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: szakértők szerint a járvány második hulláma december-január tájékán éri el a csúcspontját, addig folyamatosan védekezni kell.

„Az első hullámban csatát nyertünk, szembe kell nézni a második hullámmal, felkészültebben, és tapasztaltabban” – fogalmazott a kormányfő.

„Van egy haditervünk, hogy hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket, és mindeközben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét” – tette hozzá.

A miniszterelnök ismét elmondta, hogy a kórházak megfelelően vannak felszerelve, sőt amennyiben szükséges a jelenleg rendelkezésre álló 10 ezer kórházi ágy mellé még többet tudnak felhasználni.

A kormány egyik legfontosabb döntése az, hogy 19 500 forintnál nem lehet drágább a koronavírus-teszt semmilyen esetben. Ez lényegesen olcsóbb, az eddigi 30 ezer forint körüli árnál, de még mindig sok embernek jelenthet anyagi gondot.

Orán Viktor ígéretéhez híven nem jelentett be gazdaságot is érintő korlátozásokat, de a beutazási korlátozásokat fenntartják, valamint a szórakozóhelyek nyitvatartását korlátozzák este 11 óráig.

Kötelező lesz a maszkviselés a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben ügyfélfogadási pontokon és fenntartják a teljeskörű látogatási tilalmat a kórházakban és szociális intézményekben.

Ezeken kívül fontos, hogy október 1-éről kötelező a testhőmérséklet mérés a diákoknak és a tanároknak is, mielőtt belépnek az iskolába.

A miniszterelnöki tájékoztatás mellett Magyarország kormánya is közzétett a Facebookon némi járványügyi tájékoztatást, egészen pontosan egy piktogramokkal díszített plakátot töltött fel, melyen a helyes védekezésre szólítja fel a népet.

 

Kormányülés után. Döntések // Government meeting finished. Decisions.

Kormányülés után. Döntések // Government meeting finished. Decisions.

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, September 16, 2020