Orbán Viktor tegye helyre a Facebookot, kéri a Mi Hazánk Mozgalom

0

Mint az talán már köztudott, az NVB elmeszelte az RTL Klubot amiatt, hogy a csatorna kisípolta a Mi Hazánk Mozgalom kampányfilmjéből a cigánybűnözés szót. Ez az NVB szerint a választási eljárásról szóló törvény megsértése, ellentétben a köztévé 1 perces „híradójával”, amelyben a Fidesz kampányfilmjének nagy részét adták le. A kormány által távirányított NVB tehát a Mi Hazánk szerint jól működik, azonban a Facebookkal már annál nagyobb gondok vannak, ezért úgy gondolják az ellen a magyar kormánynak is fel kellene lépnie. Igen, bizony-bizony.

Szerintük az, hogy a nyíltan szélsőséges Toroczkai László Facebook-oldalát törölték, a választások kimenetelét is befolyásolhatja. Ez persze nem gátolja meg abban a Mi Hazánkat, hogy Törökszentmiklóson ők is részt vegyenek a cigányellenes megmozduláson, amelyet a rendőrség kétszer is betiltott.

Az RTL Klub jogellenesen próbálta cenzúrázni a Mi Hazánk európai parlamenti (EP-) választásra készült kampányfilmjét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata alapján – mondta Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az országgyűlési képviselő kifejtette, az NVB egyértelműen kimondta, a választási eljárásról szóló törvény megsértésének számít, hogy a csatorna politikai reklámjuk tartalmának megváltoztatását kérte. Az RTL Klubnak tehát mérlegelés nélkül, a “cigánybűnözés” szó kisípolása nélkül is közzé kellett volna tennie a Mi Hazánk hirdetését – tette hozzá.

Dúró Dóra elmondta továbbá, kérdéseikre adott válaszában a Facebook közölte, a napokban tudatosan törölte a Mi Hazánk elnökének, Toroczkai Lászlónak 207 ezer követővel rendelkező hivatalos oldalát, magyarázatot ugyanakkor nem mellékeltek. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, mindezt az RTL Klub által elkövetettnél is súlyosabb, akár a választás kimenetelére is befolyással bíró törvénytelenségnek tartják, ezért úgy gondolják, a magyar államnak is fel kell lépnie a Facebookkal szemben.

A Mi Hazánk elnökhelyettese kérdésre válaszolva kijelentette, a jövő héten törvényes keretek között kívánják megtartani Törökszentmiklósra tervezett demonstrációjukat. (MTI)

Írta:Lázár Gergö. Az eredeti cikk itt olvasható:kolozsvaros.com