Orbánék által vásárolt tengeri kikötővel van egy kis gond- oda hajó nem köthet ki

0

Nagy dirrel-durral jelentette be az Orbán-kormány, hogy Magyarországnak újra van tengeri kikötője, hiszen vettek egyet piszok drágán. Azonban kiderült, hogy van egy kis bibi: oda teherszállító hajók nem tudnak kikötni, ugyanis nem alkalmas arra a terület. 

Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le tengeri exporttevékenységüket – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter július elején.

A részletek eddig azonban homályban maradtak. Csakhogy a most a hvg.hu a kelet-adriai kikötőfelügyelettől megtudta,a hivatkozott ingatlanon se kikötő, se logisztikai központ nincs. Korábban egy olajfinomító működött rajta, tehát vélhetőleg a talaj is rendkívül szennyezett lehet, aminek megtisztítása iszonyat pénzekbe fog majd kerülni.

Nyilván megoldható a fejlesztés, van is rá 100 millió euró, de a Triesztben létesítendő terminál fizikailag nem alkalmas nagy konténerhajók fogadására: partszakasza ehhez rövid, vize pedig sekély: mindössze 13 méter mély – mondták a tranzakciót meglehetős értetlenséggel fogadó szállítmányozási szakemberek a lapnak.

A cikkből az is kiderül, hogy   a terület nagy része két olasz cég, a Teseco és a Seastock, kisebb része pedig az olasz állam tulajdonában volt. Tehát sokkal valószínűbb, hogy Orbánra rásózta új olasz haverja Salvini az igencsak necces területet.

A propaganda-média nem fog beszámolni arról, hogy az Orbánék által vásárol magyar kikötővel van egy kis gond, oda hajó nem tud érdemben kikötni, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa ez is csak egy parasztvakítás.

Forrás és a teljes cikk: hvg.hu

Forrás hirhugo.hu