Óriási belharc ismét: Matolcsy György szerint Varga Mihály mindenre alkalmatlan egy pénzügyminiszter

Új és erős pénzügyi világgazdasági válság erősödő valószínűségére figyelmeztet legfrissebb cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki ismét a szerinte felzárkózást hátráltató kormányzati hiányosságokra hívja fel a figyelmet. Többek között kiemeli, hogy hibának tartja egyebek mellett, hogy a gazdaságpolitika központja 2013-ban a Pénzügyminisztérium lett.

2013-ban hiba volt először pénzügyminiszterre cserélni a gazdaságpolitikai központ (NGM) vezetőjét, majd megszüntetni az NGM-et, és a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát. Ez szakított a polgári oldal korábbi vezető elvével, ami szerint nem lehet az éves költségvetési érdek a gazdaságpolitika iránytűje. Ez olyan szakítás, mintha a nemzeti oldal a politika színterén feladná a nemzet, a kereszténység vagy a család eszméjét

− olvasható Matolcsy György cikkében, amely a Magyar Nemzetben jelent meg.

A jegybank elnöke jelentős intézményi változásokat sürget a kormányzat szerkezetében és működésében, mert szerinte csak így kerülheti el az ország, hogy beleragadjon a „közepes jövedelmi csapdába”. Matolcsy György megismételte: a 2010 és 2019 közötti magyar gazdasági siker ellenére 2019 végére az ország nem érte el az 1936-os történelmi csúcspontot, amikor a Trianon utáni Magyarország a legközelebb volt Nyugat-Európa fejlettségéhez, illetve a mai uniós országok átlagos fejlettségéhez.

Matolcsy György a 2010 és 2019 közötti évekből, majd a mostani gazdasági válságkezelésből tizenkét tanulságot vont le. Többek között megállapította, hogy

  • 2010 és 2013 között hatékonyan működött a gazdaságpolitika centruma, és a miniszterelnök által kitalált és elnevezett Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyszerre érte el a költségvetés szanálását és a foglalkoztatás fordulatát.
  • 2013-ban helyes volt a jegybanki fordulat elindítása.
  • A hibák közé sorolta pénzügyminiszterre cserélni a gazdaságpolitikai központ (NGM) vezetőjét 2013-ban, majd megszüntetni az NGM-et, és a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát.
  • 2018-tól új kormányzati ciklus indult, de továbbra sem volt gazdaságpolitikai központ, így kényszerűen a pénzügyi tárca működött központként. A helyesen létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) túl széles feladatkört kapott, miközben nem vált a gazdaságpolitika centrumává.
  • Amikor 2020-ban beütött a válság, az MNB és a pénzügyi rendszer sikeresen kezelte a gazdasági krízist, a külföldi tőkebeáramlásért felelős tárca kitűnően működött, az ITM sikeresen készítette elő az intenzív felzárkózási pálya feltételeit, de továbbra is hiányzik a kormányzat gazdaságpolitikai elemző agya és cselekvési központja.