Őrizetbe vettek egy fideszes férfit aki az előválasztói sátorban rugdosott és verekedett!

Rendzavaró miatt kellett felfüggeszteni az ellenzéki előválasztást Pesterzsébeten: a támadó asztalokat borogatott és rugdosódott a szavazóponton. Pár órával később a rendőrség elfogta az elkövetőt, garázdaság miatt indítottak ellene eljárást.

Több olvasónk is jelezte, hogy a Pesterzsébet központjában, a Kossuth téren lévő előválasztási szavazóponton rendzavarás miatt már délelőtt sem lehetett szavazni.

„Kint a rendőrség, kordonnal lezárták, mert ”megtámadták„ a sátrat”

– írta Erika nevű olvasónk. Egy másik olvasónk fotót is küldött az incidens után a rendőrség által elkordonozott szavazópontról:

Az incidensről a BRFK megkeresésünkre azt válaszolta, hogy 11 óra 20-kor kaptak bejelentést arról,

 

„hogy egy férfi Budapest XX. kerületében, a Kossuth Lajos téren kihelyezett előválasztási sátorban tárgyakat rúgott, illetve borított fel”.

 

Az eset során a rendőrség közleménye szerint nem sérült meg senki.​

​A pesterzsébeti rendőrök a helyszínen azonosították és néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

A rendőrség ​garázdaság vétség elkövetése miatt ​indított ellene eljárást és 72 órára őrizetbe vették.

A szombaton kezdődött előválasztással kapcsolatos praktikus tudnivalókról itt olvashatVálasztási térképünkön rá tud keresni, hogy melyik körzetben kik indulnak, és azt is megtalálja, hogy a jelöltek mellett melyik pártok logói lesznek ott a szavazólapon.