Orosz külügyminiszter: Nem függesztjük fel a katonai hadműveleteket Ukrajna ellen, sőt nagyobb erővel támadunk a közeljövőben

Nem függesztik fel a „katonai műveleteket” Ukrajnában a béketárgyalások következő fordulója előtt – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter orosz állami televíziónak adott interjújában.

Moszkva álláspontja megváltozott – közölte a külügyminiszter. Lavrov azt mondta, folytatnák a tárgyalásokat Ukrajnával, de kitartott amellett, hogy Moszkva akkor sem állítja le a hadműveletet, amikor a felek ismét összeülnek.

„Úgy döntöttünk, hogy a következő tárgyalási körök alatt sem lesz szünet addig, amíg nem születik végleges megállapodás” – mondta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter a múlt héten azzal vádolta Kijevet, hogy „elfogadhatatlan” békemegállapodás-tervezetet nyújtott be Moszkvának, amely eltér a felek által korábban megkötött feltételektől. Kijev elutasította Lavrov megjegyzéseit, amikkel szerintük csak el akarja terelni a figyelmet az orosz csapatok által elkövetett háborús bűnökről.

(Guardian)