Oroszország statárium bevezetésére készülhet

Erről spekulálnak Moszkvában azután, hogy péntekre rendkívüli ülésre hívták össze az Oroszországi Föderáció Tanácsát, a törvényhozás felső házát.

A statárium bevezetésével a hatóságok széles körben korlátozhatnák a szólásszabadságot és a szabad mozgást. Az ismert orosz politológus, Tatyána Sztanovaja szerint ez “logikus eshetőség”.

 

“A statárium bevezetésével a hatóságok katonai cenzúrát vezethetnének be, így még inkább titkolhatnák, hogy milyen lépéseket is tesznek”

 

– mondta.

A felsőházat utoljára február 24-én, két nappal az invázió előtt hívták össze rendkívüli ülésre, azon hatalmazták fel Putyin elnököt arra, hogy az ország határain túl vesse be a hadsereget. (Via The Guardian)