Összellenzék: a kormány el akarja lopni az önkormányzatok pénzét

0

Minden támogatható kormányintézkedés mellé odaállunk, de vannak jobbító javaslataink – közölte az ellenzéki pártok közül elsőként reagálva a Párbeszéd szóvivője. Barabás Richárd szerint pártja nem tudja elfogadni, hogy az önkormányzatoktól a gépjármű súlyadót elvonja a kormány, hiszen az önkormányzatok már jelenleg is jelentős bevételkiesést szenvednek el, iparűzési adójuk lényegében nem lesz, így a most bejelentett 34 milliárdos megvonás Barabás szerint lényegében

AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTAL ELLÁTOTT IDEŐS GONDOZÁS ÖSSZEOMLÁSÁT VONNÁ MAGÁVAL.

Barabás azt is mondta, hogy a Párbeszéd szerint nem elegendő a bejelentett, egyszeri 500 ezer forintos pluszjuttatás az egészségügyben dolgozóknak, az ellenzéki párt szerint

AZ ORVOSOK, ÁPOLÓK ÉS TECHNIKAI EGÉSZSÉGÜGYI SZEMÉLYZET FIZETÉSÉNEK AZONNALI, SZÁZ SZÁZALÉKOS EMELÉSÉRE LENNE SZÜKSÉG.

A Párbeszéd emellett az egyszeri, azonnali, 100 ezer forintos alapjövedelem mellett is érvelt, és az elmúlt tíz évben meggazdagodott nemzeti tőkés osztályt, ahogy Barabás fogalmazott, a Mészáros- Garancsi klánt pedig veszélyhelyzeti alap létrehozására köteleznék.

Másodikként az MSZP reagált. A párt a kormány által szombaton bejelentett koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedéseinél markánsan baloldalibb gazdaságélénkítő csomagot javasol – mondta Kunhalmi Ágnes. A szocialisták országgyűlési képviselője a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón aránytalannak és szelektívnek nevezte a kabinet elképzeléseit, aláhúzva, hogy szerintük a szolidaritásnak és versenyképesség megőrzésének egyszerre kell érvényesülnie. Kunhalmi úgy fogalmazott, nagyon

HIÁNYOLJÁK A KORMÁNY TERVEI KÖZÜL AZ “OLIGARCHIKUS NAGYTŐKE” KÖZTEHERVISELÉSÉT.

A szocialista képviselő elmondta, üdvözlik, hogy a kabinet az MSZP javaslatát elfogadva 500 ezer forintot juttat az egészségügyi dolgozóknak, bár örültek volna, ha ezt nem nyáron, hanem azonnal megkapják az érintettek. Megjegyezte még, hogy további béremeléseket javasolnak az egészségügyi és szociális szférában. Szeretnék, ha a kormány a munkanélküli ellátást 3 hónapról 9 hónapra emelné és 100 ezer forintban minimalizálná annak összegét.

Kunhalmi

arra kérte a kabinetet, hogy átmenetileg vállalja át a bérek 75-80 százalékát a cégektől, továbbá – szintén átmenetileg – vezessen be hatósági árat az alapvető élelmiszerekre, a védőfelszerelésekre és fertőtlenítőkre.

Az MSZP emellett fontosnak tartaná egy elbocsátási stop bevezetését is – tette hozzá. Sőt, hangsúlyozta, a kormánynak áprilisra előre kellene hoznia az év végén esedékes nyugdíj-kiegészítést, a 2,8 százalékos nyugdíjemelés helyett pedig minimum 6,5 százalékos növelésre lenne szükség.

Kunhalmi megismételte pártja azon javaslatát is, amely a 60 év felettiek esetében lehetővé tenné a korengedményes nyugdíjazást. Szólt arról is, szeretnék, ha az önkormányzatoktól nem elvennének forrásokat, hanem újakat adnának nekik, mivel nagy részt vállalnak a vírus járvány elleni védekezésben.

Megírtuk, ma délelőtt jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy – többek között – az önkormányzatoktól is pénzt vonnak el a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt. Egészen pontosan a településeken beszedett gépjárműadót kell átirányítaniuk az önkormányzatoknak a központi költségvetésnek. Ez összesen 34 milliárd forintot tesz ki, de a kormány gazdaságmentő csomagja meghaladná az összesen 1300 milliárd forintot is.

Erre már Gyurcsány Ferenc is reagált, sőt: saját csomagot jelentett be. A DK 3000 milliárdos, átfogó javaslatot tesz a járvány gazdasági és szociális hatásainak kezelésére – címmel közölt sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentette: az övék körülbelül dupla annyi, azaz több mint 3000 milliárdos  gazdaságmentési csomag, és azt tartalmazza, hogy azok, akik elveszítették a munkájukat, vagy akik meg akarják azt tartani, valamint azok, akik a legkiszolgáltatottabbak, esetleg a frontvonalban dolgoznak, a lehető legkevésbé érezzék meg a válság hatásait.

AZ ALACSONY NYUGDÍJJAL RENDELKEZŐKNEK, VALAMINT A TÁRSADALOM, LEGKITETTEBB TAGJAINAK PLUSZ JUTTATÁSOK EGY SORÁT JAVASOLJA A DK, ÖSSZESEN 20 PONTBAN.

Még az is lehet, hogy sokaknak nem kellene lopni

– válaszolta Guyrcsány arra a magának feltett kérdésre, miből lehet megvalósítani a csomagot.

x

Bár a védekezés valóban hatalmas összegeket emészt fel, Gyurcsány és többi ellenzéki párt szerint nem azokat kellene sújtani, akik így is erejükön felül teljesítenek.

A kormány védje meg azokat, akik lélegeztetőgépen tartják az országot

közölte Ander Balázs is. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint az a kormány kötelessége lenne meghallani a közúti fuvarozók érdekképviseleteinek kérését és támogatni a szektort, piacot és munkahelyeket védve meg ezzel. A hazai áruszállítás kétharmada közúton zajlik, az ágazat “lélegeztetőgépen tartja az országot” az ellátás biztosításával, így nemzetgazdasági érdek, hogy ez a rendszer ne sérüljön. Hozzátette, a környező országok mindegyike lépett már saját fuvarozóinak támogatása érdekében, versenyelőnybe hozva ezeket a cégeket a magyar piacon is.

Azt is szorgalmazta, hogy a fuvarozókat nyilvánítsák közfeladatot ellátó személyeknek, a határokon pedig biztosítsanak nekik ingyenes koronavírus-gyorstesztet, ahogyan a korábban bankokáltal földönfutóvá tett állampolgárok megsegítését is szorgalmazta.

Ander emlékeztetett arra: az önkormányzatoknak kell ellátniuk az idős és rászoruló embereket, mindez rendkívüli emberi és anyagi ráfordítást igényel tőlük, nem beszélve a járvány miatti gazdasági és pénzügyi károkról, írta a volt jobbikos Bana Tibor is. Ezt tetézné most a kormány egy újabb teherrel, állítja a független képviselő ellenzéki társaival együtt:

Mikor fog hozzányúlni a kormány a TAO-pénzekhez, azokat mikor fogják a járvány megfékezésére fordítani? Mi a helyzet az állami vezetők kiugróan magas fizetéseivel Ne terheljük tovább az önkormányzatokat, inkább támogassuk őket minden erőnkkel

–  írta Bana Tibor, független Vas megyei országgyűlési képviselő, szintén a kormány által bejelentett gazdaságmentő csomagra reagálva. A Momentum is reagált, szerintük, a Mozgalom mindeközben pár nap alatt

AZ ÉVES ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁNAK 10 %-ÁT, 4,2 MILLIÓ FORINTOT GYŰJTÖTT ÖSSZE

a momentumos Koronavírus Alapba, amiből védőfelszerelésekkel támogatjuk az egészségügyi dolgozókat. Bencsik János független országgyűlési képviselő is pontosan így látja, ő azt közölte:

az elmúlt években kivéreztetett önkormányzatoktól további 34 milliárd forintot elvenni az utolsó döfés lenne különösen úgy, hogy eközben a feladataik még növekedni is fognak, hiszen a kormány mai bejelentése szerint naponta 4000 ember veszíti el munkahelyét Magyarországon. (…)  Eközben a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium változatlanul 24 milliárd forintot szórhat el idén kormányzati kommunikáció jogcímen. Tudják, hogy zömében mire megy el ez a temérdek pénz? Értelmetlen nemzeti konzultációkra, fideszes szennymédia működtetésére (Lokál, Ripost és társai), továbbá azon bírósági perek költségeire, amiket sorra veszítenek el ezek a kiadványok, mivel éjjel-nappal hazudnak!

Ötvenszázalékos béremelést, valamint a “luxusberuházások” leállítását követelte az LMP országgyűlési képviselője Gulyás Gergely sajtótájékoztatójára reagálva. Csárdi Antal szombati online sajtótájékoztatóján döbbenetesnek nevezte, hogy az önkormányzatok gépjárműadó-elvonásra számíthatnak.

A politikus helyes döntésnek ítélte az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos pluszjuttatását, szerinte azonban

nincs rendben, hogy úgy csinál a kormány, mint ha ajándékot adna.

Pártja ezért azt kéri, hogy a kabinet 50 százalékkal növelje az ágazatban dolgozók bérét, amelyre megítélésük szerint megvan a fedezet a büdzsében.

Az önkormányzatok a védekezés frontvonalában vannak – mutatott rá a képviselő – , feladatuk az idős ellátás, az otthon tartózkodó betegek és a karanténban lévők ellátása is. Megszorítások helyett ezért támogatni kell az önkormányzatokat, forrásokkal és védőfelszerelésekkel egyaránt – tette hozzá.

Se helye, se ideje a luxusberuházásoknak

– folytatta, és azok leállítását követelte. Példaként a Liget Budapest projektet említette és a Hungaroring Zrt. milliárdos támogatását, megjegyezve: a sort hosszasan folytathatná. Szerinte ezek költségeit a védekezésre kellene fordítani. Csárdi végül kijelentette:

mind az önkormányzatok, mind az ellenzéki pártok partnerek a hatékony védekezésben, a források alapját azonban ehhez a kormányzat tudja megteremteni.