Összellenzék: A kormány intézte a túlterheléses támadást!

Szombaton reggel elindult, majd kora délután le is állt az ellenzéki előválasztás az online szavazást lebonyolító, és a személyes voksolást is kiszolgáló informatikai rendszer túlterhelődése miatt. A szervezők eleinte a váratlanul nagy választói érdeklődéssel magyarázták a problémát, később már túlterheléses, illetve célzott kibertámadást emlegettek.

Délután aztán közös nyilatkozatot adtak ki az előválasztáson részt vevő pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) vezetői, amiben azt írják,

 

„jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben a hatalom embereivel a 2022-es országgyűlési választáson.”

 

Az ellenzéki pártvezetők a „Stop, Orbán!” jelszó mögé felsorakozva közösen ígérik, hogy hétfőn folytatódik az előválasztás folyamata.

A közlemény igazi újdonsága, hogy nyíltan a kormányt vádolja a túlterheléses támadással, erre eddig csak célozgattak egyes politikusok.

 

„Hiába indítottak támadást az intézmény informatikai rendszere ellen, innen is üzenjük nekik: tervük nem fog megvalósulni. A Karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát”

 

– áll a közleményben.

Bár az indítékokat kifejtik („nekik az az érdekük, hogy a demokratikus folyamatokat megakasszák, meggátolják, és folytassák azt a politikát, amelynek lényege nem az emberek képviselete, hanem kiváltságaik megtartása, a közérdek megakadályozása, a közjavak lenyúlása és kontrollja”), bizonyítékot ugyanakkor nem mutatnak fel arra, hogy valóban a kormány állna az események mögött.