Összellenzék: Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezünk!

A 2022-es választáson közösen induló hat ellenzéki párt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte, és ismertették javaslataikat.

A hat ellenzéki politikus közös sajtótájékoztatóján jelentette be Hajnal Miklós, hogy frakcióik rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték.

A Momentum képviselője arról is beszélt, hogy el kell törölni a katatörvény módosítását, és az érintettekkel történő egyeztetés után új alternatívát kidolgozni, amely januárban lépne életbe.

Kálmán Olga, a DK-frakció szóvivője azzal kezdte, hogy „Orbán Viktor hazudott”, amikor azt mondta, hogy marad a rezsicsökkentés. A DK határozati javaslatot nyújtott be, ebben arra szólították fel a kormányt, hogy azonnal vonja vissza a rezsiemelést. A Demokratikus Koalíció képviselője a „pancserkormányzás” jelzővel illette az elmúlt tizenkét évet.

Tordai Bence szerint Magyarországon veszélybe került az élelmiszer-ellátás az aszály és az „elhibázott gazdaságpolitika” miatt. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, hogy a családoknak joguk van az élelmiszer-önrendelkezéshez. A Párbeszéd határozati javaslatban arra szólítja fel a kormányt, hogy teremtsék meg az élelmiszer-önrendelkezés feltételeit, legyen alacsonyabb áfakulcs az alapvető és a helyben előállított élelmiszereken, valamint vezessék vissza a stratégiai élelmiszer-tartalékot. A párt arra is kéri a kormányt, hogy tegyen lépéseket a klímakatasztrófa hatásaihoz történő alkalmazkodás érdekében, valamint alakítson ki ökológiai mezőgazdaságot.

Gál József, az LMP szóvivője úgy látja, a kormány beismerte az elhibázott energiapolitikát, nem törődtek a megújuló energiaforrásokkal. Az LMP határozati javaslata: azonnal vezessék be az ötezer forintos, minden közösségi közlekedési járműre érvényes havi bérletet.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták társelnöke kijelentette: a kormánypártok sok mindenben nem mondtak igazat, amivel választást nyertek, ezért erkölcsileg megbukott a kormány. Az MSZP szerint nincs szükség az áramár emelésére, mert Paks is el tudná látni az egész lakosságot, és Szijjártó Péter gázszerződésről szóló szavai értelmében a gázárhoz sem kell hozzányúlni. Az MSZP javaslata lakossági épületszigetelési programról szól, amely tartalmazza a Kádár-kockák, a családi házak, a panelek és a régi társasházak energiahatékonyságának növelését. A szigetelést önerő nélkül biztosítanák a lakóknak.

Lukács László György ismertette a hatodik javaslatot, amely az áfára vonatkozik. A Jobbik javaslata radikális áfacsökkentés az alapvető élelmiszereknél és a gyermekneveléshez szükséges cikkeknél. A frakcióvezető arra is felszólította a kormányt, hogy a gáz és villany esetében szintén mondjon le az áfabevételekről, valamint a tűzifánál is így járjon el. A párt szociális kártyarendszer bevezetését is kezdeményezi.