Palkovics: Kizárt, hogy népszavazás legyen a Fudan Egyetemről, ő személyesen kezdeményezi, hogy kiemelt beruházás legyen

Palkovics László az atv.hu-nak megerősítette, kezdeményezi, hogy a Fudan kiemelt beruházás legyen, így eldőlt az is, hogy Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely nem kezdeményezhetnek már népszavazást az egyetemről.

A cikk szerint azért nem lehet helyi, budapesti népszavazás a témáról, mert a kormány által kiemelt fejlesztésűnek nyilvánított beruházások esetében nem lehet referendumot kiírni.

Márpedig az ötlet valószínűleg át fog menni. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy

ha ilyen előterjesztés érkezik, akkor a kormány készen áll arra, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítsa a Fudan megépítését.

Palkovics László két hete, az atv.hu-nak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy tárgyalni akar Baranyi Krisztinával és Karácsony Gergellyel, és meg fognak tudni állapodni, mert amit kínál nekik,

az nem semmi, egy ékszerdoboz.

Palkovicsnak már a területről, ahol a kínai egyetem megépül, sem kell tárgyalnia Baranyiékkal, egy tegnapi kormányhatározat ugyanis épp azt küszöböli ki, hogy a Fudan egyetem felépítéséhez a kormánynak egyezkednie kelljen a Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzattal a tulajdonukban lévő területek megvásárlásáról a kínai egyetem felépítéséhez.

Egyébként a budapestiek 91 százaléka nem szeretné, ha kínai hitelből épülne a kínai egyetem a fővárosba.