Pár nap múlva teljesen elfogyhat az üzemanyag az OMV kutakon

Legkorábban az ősszel nyithatják meg ismét a schwechati OMV-olajfinomítót.

Az üzemet idén májusban állították le egy karbantartás miatt, újraindítani azonban már nem sikerült, így szinte teljesen leállt a termelés (jelenleg a normál kapacitás körülbelül egyötödén működik az üzem).

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy alapos javításokra lesz szükség, most viszont az OMV legfrissebb közleményéből kiderült, hogy ősz előtt biztosan nem indul újra teljes kapacitással a termelés a schwechati finomítóban.

Hozzátették azt is, hogy az OMV becslése szerint körülbelül 200 millió eurónyi (átszámítva: körülbelül 80-82 milliárd forintnyi) kár keletkezett, illetve fog keletkezni a következő hónapokban a leállása miatt. Már csak a júniusi hónapot tekintve is 90 millió eurót tesz ki a kárösszeg – közölte a cég.

Az üzemben történt baleset Ausztriában és Magyarországon is veszélybe sodorta az üzemanyag-ellátást. A magyar kormány egy héttel az incidens után döntött a stratégiai üzemanyag-tárolók megnyitásáról, és ezenkívül – szükség esetén – további lépéseket is tehet majd, amennyiben üzemanyaghiány lépne fel az országban.