Pécsen is sikerült, ami eddig lehetetlennek tűnt: a teljes ellenzék összefog

0

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP Pécsen is összefogott, hogy ősszel leváltsák a Fideszt. Ám közös polgármester-jelöltjük még nincs.
Közös cél ültette tárgyalóasztalhoz az öt legnagyobb ellenzéki párt pécsi képviselőit: a Fidesz leváltása az őszi önkormányzati választáson. Amire szerintük Pécsen minden esély megvan, ám az csakis teljes összefogással sikerülhet.

Ebben a kérdésben és célban egyetértett a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP képviselője, akik azt mondták, hosszabb ideje tárgyalnak már, két napja pedig megállapodtak abban, hogy választási együttműködést kötnek. Az elhatározás és a szándék megvan, az együttműködés konkrét részleteiről a közeljövőben fognak tárgyalni és remélhetően megegyezni. Az együttműködés arról szól, hogy közös képviselői listát állítanak.

13 ezer ember hagyta el Pécset

Az LMP-t a pécsi Keresztes László Lóránt társelnök képviselte, aki azt mondta, hogy Pécsen meg kell állítani a leszakadást, amit jelez szerinte, hogy az elmúlt tíz évben közel 13 ezer ember hagyta el a várost.
Bővebben Magyarnarancs https://m.magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/a-pecsi-ellenzek-a-fidesz-levaltasat-tuzte-ki-celul-otparti-egyuttmukodes-a-baranyai-megyeszekhelyen-az-onkormanyzati-valasztasra-118632