Pikó András: Kocsis Máté hazudik!

Olvasom, Kocsis Máté beperel azért, mert a józsefvárosiak elleni politikai bosszúhadjáratának tartom azt a döntést, amivel a kormány megpróbálja ellehetetleníti a józsefvárosi önkormányzat káptalanfüredi üdülőjének megépítését.
(Sára Botond is beperel, de ez lényegtelen és vicces mellékszál, Sára csak annyira volt képes, hogy bátran megosztotta Kocsis Facebook-posztját.)
Nagyon helyeslem a fideszes frakcióvezető döntését!
A perben legalább lehetőségünk lesz nyilvánosan megerősíteni az igazságot arról, milyen erőfeszítéseket tettünk a Kocsisék évei alatt elbaltázott beruházás befejezéséért és bemutatni, mi történt 2015 és 2019 vége között Káptalanfüreden. Tisztázhatjuk, miért kellett tarra vágni 3 és fél hektár erdőt, miért volt szükség Simicska Lajossal kéz-a-kézben túlárazott sport- és konferenciaközpontot gründolni egy előző évben felújított gyereküdülő helyén. Mesélhet Kocsis arról is, miért és hova tűnt Simicska 2017-ben, hányszor kellett határidőt módosítani, áttervezni és képviselőtestületi jegyzőkönyvekben hazudoznia újra és újra arról, hogy most már mindjárt kész lesz a gyereküdülő. Nem lett kész. Több, mint négy évük volt rá, de még úgy sem sikerült nekik, hogy megvolt hozzá a kormányzati hátszelük.
Kocsis ezt a szánalmas teljesítményt leplezve most azon fogadkozik, hogy ki fogja lobbizni megint a pénzt a kormánytól. Aha, ezt a lemezt azért már ismerjük. Ugyanígy fogadkozott tavaly tavasszal is és láttuk mi lett a vége: a Józsefvárostól elvett fejlesztési források és bevételek összege már jócskán meghaladja a 4 milliárd forintot. Egy ennyire képes képviselőtől gyorsan meg kell szabadulni, még mielőtt kilobbizza az utolsó fillért is a kerület kasszájából.
Kocsisnak és Sárának nem a Facebook-on meg a bírósági tárgyalóteremben kellene huszárkodnia, hanem ide kellene jönniük és a józsefvárosi édesapák és édesanyák szemébe nézve kellene számot adniuk arról, hogy miért lesz jó a gyerekeiknek az, hogy az ő elszerencsétlenkedett 4 évük után további évekig kell várniuk a káptalanfüredi üdülőre. Én a magam részéről mindent meg fogok tenni azért, hogy ezekre a tisztázó beszélgetésekre ne csak a bíróságon kerüljön sor.
Természetesen minden részletről hazudik Kocsis Máté, mert kínos lenne a Fidesznek, hogy az önkormányzat ésszerű változtatásokkal befejezné a felújítást, amivel ők a lopás kedvéért évekig szerencsétlenkedtek a józsefvárosi gyerekek kárára. Erről szól ez az egész ügy. De megnyugtatom: minden erőlködésük ellenére meg fog épülni a gyerektábor, és valóban gyermektábor lesz, túlárazott kézilabdacsarnok helyett. Nincs szükségünk ehhez se a kormányra, se a Fideszre, se az újrajelöléséről már amúgy is lemondott, bukott képviselőre.