Politico: Magyarország uniós támogatásának korlátozására szólított fel az EP alelnöke Katarina Barley!

A Magyarország és Lengyelország számára nyújtott uniós támogatások korlátozására szólított fel Katarina Barley, az Európai Parlament (EP) alelnöke, vélhetően annak apropóján, hogy kedden jelenik meg az Európai Bizottság (EB) éves jogállamisági jelentése.

A Németország Szociáldemokrata Pártjához tartozó Barley nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a megszorításokkal az adott kormányokat kell sújtani, nem a két ország lakosságát büntetni.

Az EP-alelnök szerint mindkét országban hiányosságok tapasztalhatóak a demokratikus elvekben, a jogállamiság helyzete azonban Magyarországon, Orbán Viktor vezetése alatt van a legnagyobb veszélyben.

Ő és kormánya olyan változtatásokat hajtott végre a demokrácia minden pillérében, hogy már nem lehet demokratikus állapotokról beszélni Magyarországon

– jelentette ki Barley az Orbán-kormányról.

 

Spiegel írása szerint Barley példaként a magyar gyermekvédelmi törvényt hozta fel, amely kritikusai szerint összemossa a pedofíliát és a másságot, sértve az LMBTQ-közösségek alapjogait és diszkriminálja őket. Lengyelország esetében az igazságszolgáltatás függetlenségét citálta.

A szóban forgó jogszabály miatt az EB kötelezettségszegési eljárást indított Budapest ellen. Hasonló ügyben Varsó ellen is eljárás indult.

A német politikus sürgette az EB-t az azonnali cselekvésre, aminek egyik módját az uniós források azonnali korlátozásának tart. Erre a tavalyi év végén elfogadott jogállamisági mechanizmus biztosíthat alapot. 

 

 

via. Wyborcza.pl